Eldőlt?! – Futballárium Egyéni Bajnokság 2/3.

A fővárosi helyszín kiesését kihasználva Debrecen ismét versenyt rendezhetett. A szervezők kitettek magukért, hiszen a nevezők belépőt is kaptak a DVSC-ZTE NB1-es meccsre. A tökéletes idillhez már csak az almás süti, meg a pogácsa hiányzott…

Na, de lássuk, mi is történt ezen a szép, nyári napon az Ifiház Nagytermében.

Nem lettünk sokan, de kevesen sem, majdnem ideális létszám jött össze egy kellemesen fárasztó versenyhez, azaz tízen feszültek egymásnak szombat délelőtt.

A debreceni Puskás László már sokadik alkalommal bizonyította, hogy a mezőny fölött áll, ennek ezen a napon is tanúi lehettek a jelenlévők, ugyanis veretlenül végzett az élen. Testvére, Zoltán, aki a Vasi GE színeiben állt asztalhoz, ismét hatalmas szerencsének köszönhette a második helyét, hiszen az utolsó fordulóban a 4-5. helyért játszhatott (legalábbis ez tűnt reálisnak), azonban a körbeverések eredményeképpen győzelmével az ezüstöt szerezte meg. Harmadik az idén kicsit haloványabbul teljesítő ifj. Farkas Gábor lett. A nap apropója Hicz András versenytársunk visszatérése volt, a szebb napokat is megélt mezőberényi-vasi játékos 6 év kihagyás után tért vissza a szakágba és sokáig úgy tűnt, meg is nyerheti a versenyt, aztán a nap második felére elfáradt, így az eredmények is elmaradtak, “csak” a negyedik helyet érte el. Kovács Nándor utolsó fordulóbeli vereségének köszönhetően az ötödik helyen végzett, győzelmével második is lehetett volna. Nagy Lajos ismét elbohóckodta a versenyt, így hatodik lett, míg Matkó Péter hetedik helye sem reális mostanában, hiszen a versenyrendezés mellett rendre jobb eredményeket szokott elérni. Gabi bácsi nyolcadik és Lukács László kilencedik helye azt mutatja, hogy már nem elég 2-3 gólokat lőni valakinek, hogy szoros eredmények szülessenek. Szándékosan hagytuk a beszámoló végére a tízedik helyen végzett játékost, aki most Kiss Levente volt. Idén ő sem sziporkázik, és akkor még enyhén is fejeztük ki magunkat, de bízunk benne, hogy hamarosan Levente is visszatér a győzelmi útra.

A bajnoki cím talán már eldőlt, azonban a dobogó további két helyéért még nagy küzdelem várható. A kiadó két helyre öt játékosnak van reális esélye, itt még láthatunk nagy csatákat, ráídásul impozáns helyszínen zárjuk az egyéni bajnokság idei küzdelmeit. Lakitelek lesz a házigazda.

A második forduló végeredménye:

HNévMGyDVRGKGP
 1.Puskás László9810341525
 2.Puskás Zoltán9513342616
3.Ifj. Farkas Gábor9432422815
 4.Hicz András9423352914
 5.Kovács Nándor9423303114
 6.Nagy Lajos9324303711
7.Matkó Péter9315223210
8.Farkas Gábor930627389
9.Lukács László921613257
10.Kiss Levente921624307