12 érintéses egyéni OB
3 min read
November 14-én vasárnap Budapesten az Eiffel Bisztróban került sor a 12 érintéses szakág egyéni országos bajnokságára, amely egyben a jövő évi argentínai világbajnokság második selejtező versenye is volt. Ráadásul dupla kvalifikációs pontokért!
12-en álltak asztalhoz, a debreceni kvalifikációhoz képest négy hiányzó és három új versenyző. A két hat fős csoportban zajló küzdelmek egy-két meglepő eredményt is hoztak. A B jelű csoportban beragadt a rajtnál az első kvalifikációs verseny két döntőse. A győztes Kiss Levente például két forduló után mindössze egyetlen ponttal állt. Ezzel szemben a másik csoportban Puskás László villámrajtot vett, 4 győzelem után csak az utolsó fordulóban kapott ki csapattársától, Lukács Lászlótól, aki ezzel a harmadik helyen tovább jutott. Debrecenben a hazai versenyzők vitték a prímet, az első hat helyen a DSC gombozói végeztek. Erre most hamar elszállt az esély, mivel egyrészt csak 5 DSC-s vett részt, másrészt pedig a negyeddöntőben egymással kerültek szembe négyen is. Az Európa Bajnok Kovács Nándor csak a negyedik helyen jutott tovább és így a remek napot kifogó Puskás Lászlóval, míg a másik csoport negyedik helyezettje, Pocsay Sándor a csoportküzdelmek végére mégis csak az első helyen továbbjutó Kiss Leventével. Mindkét csoportgyőztes kettős győzelemmel jutott az elődöntőbe. A másik két ágra két Dunakanyar Forte játékos is bejutott. Mártonfi István a DSC-s Lukáccsal, a nagy visszatérő, Szathmáry Károly pedig a Vasi GE versenyzőjével, Koczor Jánossal folytatott kiélezett csatát. Előbbi csak büntetőkkel dőlt el Lukács javára, míg Szathmáry 2-1 és 2-2 után jutott az elődöntőbe! Ott a két csoportgyőztes továbbra is megállíthatatlan volt, így ismét két DSC-s játszhatta a döntőt. Ezt Kiss Levente 3-1 arányban megnyerte, így ő lett Magyarország egyéni bajnoka 2021-ben. Nem mellesleg pedig a VB kvalifikációs versenyben is tetemes előnyre tett szert. A bronzcsatát Szathmáry nyerte ugyancsak 3-1-re. A 12 érintéses versenyek ezzel befejeződtek erre az évre.
Az egyéni OB és VB kvalifikáció végeredménye:
| 1. | Kiss Levente |
| 2. | Puskás László |
| 3. | Szathmáry Károly |
| 4. | Lukács László |
| 5. | Mártonfi István |
| 6. | Koczor János |
| 7. | Pocsay Sándor |
| 8. | Kovács Nándor |
| 9. | Horváth Imre |
| 10. | Kondor Gábor |
| 11. | Inczédi Gergő |
| 12. | Straszner Norbert |
A világbajnoki kvalifikáció állása két forduló után:
| HELY | NÉV | PONT |
| 1. | Kiss Levente | 63 |
| 2. | Puskás László | 50 |
| 3. | Lukács László | 38 |
| 4. | Szathmáry Károly | 32 |
| 5. | Kovács Nándor | 30 |
| 6. | Pocsay Sándor | 28 |
| 7. | Koczor János | 26 |
| 8. | Mártonfi István | 24 |
| 9. | Horváth Imre | 16 |
| 10. | Matkó Péter | 16 |
| 11. | Kondor Gábor | 8 |
| 12. | Inczédi Gergő | 3 |
| 13. | Kondor Balázs | 2 |
| 14. | Straszner Norbert | 2 |
| 15. | Matkó Dóra | 1 |
| 16. | Matkó László | 1 |


