AZ ÉV JÁTÉKOSA
3 min readKözeledik az év vége, ilyenkor minden sportágban szokás az év legjobbját megválasztani. A honi gombfociban sincs ez másként. Szavazott és döntött a MALSZ illetve az MSZSZ és ők is megválasztották a 2021-es naptári év legjobbját mind a szektorlabda, mind a 12 érintéses szakágban (a nemzetközi szektorlabdában az év játékosa természetesen az EB győztes Varga Ervin (Románia) lett!). Nézzük, kikre esett a választás!
SZEKTORLABDA
Bár a szektorlabdában még hátra van az évzáró Palota Kupa és Tízek Bajnoksága, az év legjobbját már most megnevezték. A vírushelyzet miatt elég későn tudott beindulni a versenynaptár. Július 24-25. volt az első hétvége, amikor végre versenyre mehetett a kiéhezett gombfocisták népes tábora. Az úticél Szeged volt. Szombaton a Restart csapatversenyen a Testvériség SE győzedelmeskedett, soraiban Pákai Györggyel. A történelmi hűség kedvéért a „tettestársait” is soroljuk fel: Lukács Viktor, Lukács László és Koczor János. Másnap immáron egyéniben győzedelmeskedett Pákai György a Hédl Ferencről elnevezett emlékversenyen.
Szeptembertől felgyorsultak az események. 11-12-én Budapest adott otthont a IX. Szektorlabda és IV. 12 Érintéses Európa-bajnokságnak, ahol Pákai a román válogatott tagjaként vett részt. Egyéniben nem sikerült a csoportból továbbjutnia, párosban Debreczy Istvánnal az oldalán negyedik lett, míg Románia színeiben a csapatversenyen ezüstérmet szerzett. 23-án ismét Szeged volt a helyszín és a hagyományos Fesztivál Kupa. Itt Pákai Kondor Gábor mögött a második helyen végzett.
Októberben Csíkfalva rendezett versenyt. Pákai György pedig a DÖKE-Komlót képviselve mind egyéniben, mind párosban győzedelmeskedett! Utóbbinál ismét Debreczy István oldalán játszva.
Az év eddigi utolsó, ám talán legrangosabb versenyén, a szektorlabda OB-n a második helyett szerezte meg csapattársa, Fülöp Elemér mögött.
12 ÉRINTÉSES GOMBFOCI
Természetesen a brazil gombfoci szerelmeseinek is csak az év második felében nyílt lehetőségük versenyt rendezni a pandémia miatt. A felborult versenynaptárat versenyek összevonásával próbálták egyenesbe hozni. Augusztus 14-én Debrecen adott otthont a 2022-es argentínai világbajnokságra való kvalifikáció első felvonásának, ami egyben az I. T-Bútor Outlet Kupa nevet is viselte. A döntőben két DSC-és, Kiss Levente és Kovács Nándor feszült egymásnak és az idei első verseny előbbi győzelmével ért véget.
Egy hónappal később a budapesti Európa Bajnokságon megismétlődött a döntő a két debreceni versenyző között ezúttal az egyéni Európa Bajnok címért. Kiss Levente büntetőkkel maradt alul, így ezüstérmes lett.
November 14-én került sor az egyéni Országos Bajnokságra, ami egyben a második világbajnoki kvalifikációt is jelentette. Ezen Kiss Levente győzedelmeskedett, ezúttal is egy debreceni csapattársa, Puskás László ellen. Mivel Kovács Nándor az OB-n várakozáson alul teljesített, így az idei ÉV JÁTÉKOSA díj választásba végül nem tudott beleszólni.