Fogadjunk!

Talán 15 évnél is régebben történt, hogy egy kétnapos pécsi gombozó verseny szombatján vacsorázni indultak a játékosok A pestiek valahogy együtt maradtak és betértek egy hangulatos vendéglõbe. Attila, a zömök termetû, erõs felépítésû, mindíg vidám kedvû, egyébként egész jó kis játékos, minden átmenet nélkül felajánlotta, hogy amig kihozzák a rendelést, addig egy percen belül megeszik 100.-Ft-ért egy szelet kenyeret. A barátok nézegették a kerenyeret, az bizony elég nagy szelet volt, de nézegették Attila száját is, ami nem különben óriási volt. A 100 forint pedig akkoriban nagy pénznek számított, akár két vacsora árára is futotta belõle. Osztottak szoroztak, majd belementek a fogadásba. Megkezdõdött hát a kenyérevés. Attila készülhetett a dologra, mert sajátos taktikával összehajtogatta a kenyeret és 5 másodperc elteltével már a szájában is volt az egész szelet. A haverok majd szívinfarktust kaptak ezt látván. Többen már a zsebükben kezdték keresgélni a rájuk esõ részt, amikor furcsa fordulat történt. Attila szenvedni kezdett, mert ugyan a kenyér bent volt a szájában, de nem tudta megforgatni a nyelvével, hogy összerághassa. Egészben azért már mégsem nyelhette le. Ráadásul annyi nyála sem volt, hogy lenyelhetõvé tegye az ételt. Kínjában a nyelve helyett már a fejét forgatta és egyre ijedtebb szemekkel bámulta a faliórán kúszó másodpercmutatót. Gyuri, aki hasonló fogadásokban mondig partner, most Attila helyett fulladt meg kishíján, a röhögéstõl. Végül Attila lenyelte a kenyeret, de csak kb. 5 perc elteltével, a többiek viszont könnyesre nevették magukat. Nem is volt az étterem ajtajára kiírva, hogy mûsor is lesz.