2024. október 07. hétfő 04:37

A Magyar és Nemzetközi Szektorlabda Szövetség oldala

Minden, amit a gombfociról tudni akarsz: szektorlabda, 12 érintéses asztali-labdarúgás, gombfoci

A DÖKE KOMLÓ megvédte bajnoki címét!

2 min read

Véget ért a 2023-as szektorlabda csapatbajnokság. A négy fordulóból álló versenygés utolsó felvonását Komlón rendezték meg október 28-án. Három forduló után 9 pont előnnyel a címvédő Komló állt az élen, így megjósolható volt a végső győzelmük is. A kiesés elkerüléséért viszont óriási csatára volt kilátás, hiszen az utolsó négy helyezett között mindössze 3 pontnyi különbség volt.
A komlóiak gyorsan meg is szerezték a bajnoki címvédéshez még szükséges pontokat, majd kiengedtek, az utolsó három fordulóban csak egyetlen pontot szereztek. Így a záró fordulóban az élen hármas holtverseny született, és a komlói etapot a Testvériség I. húzta be az egymás elleni eredménnyel. Ezzel együtt pedig a bajnoki ezüstérmet is. A dobogó harmadik fokán a szombathelyiek zártak.
A tabella végén a várakozásnak megfelelően óriási izgalmak voltak. A 26 ponttal a 9. helyről nekivágó Mundial mindössze két pontot tudott szerezni a nap folyamán, így végül a vártnál talán simábban kiesett az élvonalból. A másik kieső helyre hárman „pályáztak”. A legrosszabb helyzetben a 25 pontos sereghajtó Komárom volt, akiket a szegediek egy, a Testvériség második csapata két ponttal előztek meg. Az utolsó összecsapásokra kétesélyes lett a párharc, a „Tesisek” elegendő pontot szereztek a bentmaradáshoz. Négy fordulóval a vége előtt a szegediek 7-1-re kaptak ki a Vasitól, míg a komáromiak 4-4-re végeztek a Hírössel, ezzel azonos ponttal, holtversenyben álltak! A következő körben mindketten győztek, így nem történt változás. A Testvériség I. illetve a Vasi ellen nem sikerült a bravúr, így a két záró fordulóra azonos ponttal fordultak! A sorsolás úgy hozta, hogy először a komáromiak álltak az asztalhoz a Dunakanyar ellen. A 4-4 azt jelentette, hogy a szegedieknek a saját kezükben volt a sorsuk. A nap végén, a már megmenekülő Testvériség II. ellen kellett győzniük. Ez 5-3 arányban sikerült is, így a szegediek megőrizték élvonalbeli tagságukat, a komáromiakat taszítva a másodosztályba!
A 2023-as szektorlabda csapatbajnok a DÖKE-Komló csapata: Fülöp Elemér, Pákai György, Szendrey Tibor, Trecskó János, Major István, Gyozsán Zoltán, Takács Lajos és Trischler Róbert.

A 4. forduló tabellája:

A szektorlabda NB1 végeredménye: