Megkérdeztük a menedzser-igazgatót II.
6 min readAmikor elindítottuk ezt a sorozatunkat, akkor az a cél vezérelt bennünket, hogy egy-egy témát kiragadva, illetve elemezve megismerhessük a Magyar Szektorlabda Szövetség vezetése gondolkodását egyes fontos, a gombozókat foglalkoztató témákról. Most a versenyrendezés témakörét vettük elõ, ami a gombozókat talán legközelebbrõl érinti.
– Menedzser-igazgató úr! Mi az elképzelése a szövetségnek a versenyek rendezésérõl? – Természetesen azt szeretnénk, ha minden versenyen mindenki nagyon jól szórakozna. Azonban a rendezést vállaló klubok vezetõi nem érzékelik pontosan az utóbbi években megváltozott helyzetet és az ezzel járó teendõket. – Mire gondol? – Arra, hogy még manapság is szilárdan tartja magát az az elképzelés a klubok között, hogy a versenyrendezés receptje egyszerû dolog: végy egy helyiséget, vegyél annyi serleget és érmet, amennyi várhatólag kifizethetõ lesz a nevezési díjakból. Aztán hirdesd meg a versenyt. Szállítsd oda a már korábban megvásárolt pályáidat (ami közül néhány eközben bizonyosan megkarcolódik) és izgulj, hogy eljönnek-e elegen. Ha szerencséd van, megúszod néhány ezer forintos veszteséggel a rendezést. Ha viszont sikerült pályázatot nyerned, vagy önkormányzati, esetleg szponzori támogatást szerezned, akkor egy-két tízezer forint nyereséged is lehet. Ez így nem mehet tovább, mert ez a gondolkodásmód halálra van ítélve és nem szolgálja a sportág fejlõdését. – Mi a baj ezzel a gondolkodással, hiszen vannak versenyek és lehet gombozni? – Valóban vannak versenyek, de ez csak saját magunknak rendezzük õket. A gombozókon kívül jószerével senki sincs jelen az eseményeken. Ez a szint hobbi szint. Hol teljesítjük egy sportrendezvénnyel szemben támasztott követelményeket? Hol van az érdeklõdõ közönség, hol vannak a sport és állami vezetõk, vagy a gazdasági élet meghatározó vezetõi, továbbá a fontos médiumok tudósítói? Ezek az elvárások csak a szövetség által rendezett világversenyeken teljesülnek, de a többi klubversenyen csupán az álom kategóriájába tartoznak. Azonban csak rajtunk múlik, hogy meddig marad álom, és mikor válhat valósággá. Mert amikor majd mindez valósággá válik, akkor lesznek vastagon nyereségesek a versenyek. Mi a szövetségben azért dolgozunk, hogy ez akár hónapokon belül bekövetkezzen. Viszont hiába várjuk a csodát, ha nem kezdjük el menedzsment szemlélettel átgondolni a tennivalókat és felkészülni az ezzel kapcsolatos tennivalókra. – Konkrétan? – Azt kell világosan látni, hogy kétféle sportolás létezik. Az egyik fajta tevékenység során a sportolók olyan magas szintû teljesítményt nyújtanak, továbbá olyan szórakoztató a produkció, és olyan jól érzi magát minden nézõ, minden érdeklõdõ, hogy az emberek képesek pénzt adni azért, hogy mindezt legközelebb is láthassák, ott lehessenek az eseményen. – Ez volna a profi sport, vagy látványsport? – Úgy van! A másik típusú sportolás az, amikor én szeretnék valamilyen sportágat ûzni, de hogy ezt megtehessem, hajlandó vagyok fizetni is érte. Ha az nem érdekel senkit, hogy én miként sportolok, de nekem viszont jó, akkor szabadidõsportról beszélünk. Nos mi éppen a kettõ között vagyunk. Ugyanis az élversenyzõ gombozók többségének nem kell útiköltséget, szállást, étkezést, nevezési díjat fizetni, mert azt a klubja helyette kifizeti, viszont nem kap pénzt a teljesítményéért. – Miért baj ez? – Miközben a „szabadidõs-profik” jól kigombozzák magukat, két lyuk is keletkezik a rendszeren. Az egyik az utaztató klubok kasszájában, akiknek elõ kell teremteni versenyrõl versenyre ezeket a költségeket. Ezt többnyire úgy oldják meg, hogy hála a játék sportként való elismerésének, csurran-csöppen némi önkormányzati támogatás, néhanapján, vagy pedig egy kisebb szponzori támogatás, de legfeljebb csak ismeretségi alapon. A másik lyuk a rendezõ klub kasszájában keletkezik, mert nem tud kellõ mértékû bevételre (nyereségre) szert tenni, amibõl finanszírozhatná a rendezés tényleges költségeit (pl. kifizetné a most még társadalmi munkában dolgozó önkénteseit), illetve biztosítaná a további mûködését. Manapság inkább azért vállalják a klubok a rendezés gondjait, mert hát valakinek rendezni kell, ha azt akarjuk, hogy lehessen versenyeken játszani. Egyszer én, máskor te rendezel (és fázol rá). Pedig rendezni lehetne sokkal magasabb színvonalon a jelenleginél, méghozzá nyereségesen! – Hogyan? – Csak az rendezzen, aki megfelelõ felkészültséggel, tudással rendelkezik. Ha nincs kellõ felkészültsége, rendeztessen a szövetséggel saját településén. – Mit csinálnak rosszul a klubok? – Szinte mindent! Nem használják ki a lehetõségeiket, illetve ötletszerûen fognak a munkába. Például nem készül forgatókönyv, amibõl átgondolhatná a fõrendezõ a tennivalókat és a megvalósításhoz szükséges anyagi, személyi erõforrások, valamint technikai feltételek meglétét, elõteremthetõségét, illetve ezek idõbeli megvalósulását. A legtöbb szervezõ képtelen egy komoly szponzori levelet megírni és fogalma sincs a marketing tevékenység legalapvetõbb elemeirõl. Nem ismerik a PR fogalmát, és nem tudják elérni, de felhasználni sem a média jelenlétét. Nincsenek környezetükkel kialakított kapcsolataik (vagy ha mégis vannak, azok csak felszínesek), ezért rendezvényeik nem kerülnek a közérdeklõdés középpontjába. Vagyis csak magunknak rendezünk. A mi ügyünk, csak magán ügy és nem közügy. Viszont amíg nem számít közügynek egy-egy rendezvényünk, addig ne is várjunk a közpénzekbõl egy fillért sem. A gazdasági élet szereplõitõl, pedig majd akkor várjunk pozitív válasz szponzori ajánlatunkra, amikor valódi marketing eszközöket tudunk felajánlani számukra, és írásban le tudjuk vezetni, hogy x összeg befektetése után õk mennyivel több bevételre számíthatnak együttmûködésünk miatt. Ezek viszont már szakmai ismereteket, valódi sportvezetõi tudást igénylõ, de nem megtanulhatatlan feladatok. – Mi hát a megoldás? – A folyamatos tanulás! Ezért indítottuk el belsõ képzésünket is, amelyre türelmetlenül várjuk a jelentkezõket. Aki nem lép, elrohan a világ mellette. Aki viszont elfogadja a kihívást, és felveszi a versenyt, annak minden segítséget meg fogunk adni ahhoz, hogy sikeres sportvezetõvé váljon. Szavamat adom, hogy van annyi lehetõség ebben a sportágban, hogy klubvezetõink két-három év elteltével akár fõállású vezetõként folytathatják tevékenységüket. De csak, ha hisznek benne, és nem sajnálják a fáradtságot a tanulásra, és a feladatokra való felkészülésre. Soha ennyi pénz nem volt a civil szervezetek számára elérhetõ közelségben, mint manapság, csak a legtöbben nem tudják a módját, miként lehet ezekhez a forrásokhoz hozzájutni. Panaszkodással, siránkozással biztosan nem, összefogással, önmegvalósítással és egy kis fantáziával igen!