2024. március 29. péntek 08:33

A Magyar és Nemzetközi Szektorlabda Szövetség oldala

Minden, amit a gombfociról tudni akarsz: szektorlabda, 12 érintéses asztali-labdarúgás, gombfoci

Semmi sem változott, azaz mégis… (kvalifikációs helyzetjelentés)

3 min read

Nagy érdeklődés és izgalom övezte a 2017. évi Európa-bajnokságra készülő magyar 12 érintéses asztali-labdarúgók 6. és 7. kvalifikációs fordulóját, hiszen egy helyet kivéve a többi négy még mindenki számára nyitott volt. Április 9-én annyiban változott a helyzet, hogy még izgalmasabb végjátékra lehet számítani.

A tavaly kezdődött nyolc fordulóból álló Eb-kvalifikáció eddigi öt fordulója alatt annyi dőlt el, hogy a debreceni Puskás László még 2016-ban bebiztosította a helyét a válogatottban. A 4+1 fős magyar válogatott többi helyéért pedig nyolcan is versenyben voltak még. A sorozat 6. és 7., Debrecenben megrendezett fordulója így nagy izgalmakat tartogatott és nem is kellett csalódniuk a résztvevőknek és az érdeklődőknek sem, hiszen a játékosok tettek róla, hogy parázs legyen a hangulat. Nem mellesleg, a 12 érintéses szakágra jellemző légkör ismét szíven ütött mindenkit, azaz jó kedélyűen, baráti hangulatban „csordogált” a versenynap, amelynek a végén mindenki jól el is fáradt. Külön köszönet illeti meg Kovács Nándor anyukáját, aki zserbóval és pogácsával lepte meg a jelenlévőket!
Több egyenletes és jó teljesítmény is született, ennek köszönhetően azért lassan borítékolható kik is leszenk ott a végső elszámolásnál. Az eddigi kvalifikációkon magabiztos Puskás László ezen a napon sem engedett ki, tetemes előnyét növelni tudta az üldözőkkel szemben, miután a nap első versenyét behúzta. A második körre ugyan kicsit kiengedett, de így is harmadik lett, ami azt jelenti, hogy immár joggal dőlhet hátra, a címeres mez már vár rá. A szintén debreceni Kiss Levente egy szemvillanás alatt a semmiből ugrott a második helyre, és úgy látszik, neki is biztos helye van a válogatottban. Az MTK színeiben szereplő Horváth Imre pedig vasárnapi két negyedik helyével csendben tartja a pozícióját. A két debreceni virtuóz mögött viszont sűrűsödik a mezőny, a három kiadó helyre még hatan pályáznak. Az ugyancsak debreceni Puskás Zoltán (jelenleg 3.), az MTK-s Horváth Imre (4.), a tiszavasvári Nagy Lajos (+1), a debreceni Pocsay Sándor (6.), a váci Szathmáry Károly (7.) és a szintén debreceni Kovács Nándor (8.) között óriási harc várható a mindent eldöntő nyolcadik körben. A hat versenyző közül a váciak tehetségének van a legnagyobb esélye még nagyot ugrani, hiszen négy értékelhető eredménye mellett az utolsó kör lesz az, amely megdobhatja a pontjai számát, míg a többieknek már van öt eredménye, így csak javítás esetén növelhetik azokat. Annyi biztosan borítékolható, hogy nagy harc lesz az utolsó körben.

A versenyt egyébként próba jelleggel – egykamerás HD felvétel a center pályáról – a legnagyobb videómegosztón egész nap követhették az érdeklődők és a visszajelzések alapján lesz folytatása is, így május 21-én már talán kis plusz is lesz az adásban. Sajnos az egésznapos felvételt a szolgáltató nem tartotta mentésre érdemesnek, így az eltűnt, azonban a csatornára az alábbi linken lehet feliratkozni és visszanézni pár korábbi meccset:

https://www.youtube.com/channel/UCo-EVDLD1UhNO3aWTvMZG8g

 

Akiknek még esélyük van a válogatottságra:

EB-KVALIFIKÁCIÓ ÁLLÁSA 7/8 FORDULÓ UTÁN

(Nyolc fordulóból a legjobb 5 eredmény számít.)

H NÉV 1 2 3 4 5 6 7 8 ÖSSZ
1. PUSKÁS LÁSZLÓ (Debreceni ALC) 21 21 16 18 21 16 97
2. KISS LEVENTE (Debreceni ALC) 21 18 16 18 73
3. PUSKÁS ZOLTÁN (Debreceni ALC) 18 10 10 10 8 21 69
4. HORVÁTH IMRE (MTK) 2 16 13 8 13 13 13 68
+1. NAGY LAJOS (Tiszavasvári) 10 13 16 18 6 63
6. POCSAY SÁNDOR (Debreceni ALC) 6 8 21 6 16 4 10 61
7. SZATHMÁRY KÁROLY (Vác) 16 10 10 8 44
8. KOVÁCS NÁNDOR (Debreceni ALC) 18 4 8 6 4 40