KUPAGYŐZTES! KOVÁCS NYERTE A MAGYAR KUPÁT SOPRONBAN
3 min readA szombati szektorlabda verseny után idén már lassan megszokott lesz, hogy vasárnap a 12 érintéses gombfoci következik. Nem volt ez másként Sopronban sem. Akárcsak Csíkszeredában, most is eléggé foghíjas volt a mezőny, többen is hiányoztak a hazai elitből. Akiket viszont most is pótoltak a lelkes vendéglátók. A ranglista pontok alapján két csoportba osztott mezőny teljes körmérkőzést játszott egymással. A két csoportból az első 4 helyezett jutott a negyeddöntőbe, hogy utána egyenes kieséses rendszerben döntsenek a helyezésekről. Mindkét csoportban a „favorit”, azaz a legmagasabban rangsorolt versenyző (Kovács Nándor ill. Matkó Péter) végzett az első helyen, méghozzá pontveszteség nélkül. A két debreceni mögött egyaránt 1-1 soproni végzett Füzy Csaba ill. Böcskei Barnabás személyében egyetlen vereséggel. További hasonlóság, hogy mindkét csoportból továbbjutó helyen végzett egy 15 éves induló. A hazai színeket képviselő Horváth Botond ill. a debreceni Matkó Dóra. A csoportmérkőzések közben ígéretéhez híven Sira István is visszalátogatott a fiával és a 12 érintéses gombfocit is kipróbálta. Nagyon tetszett neki!
A negyeddöntőben Kovács ismét megszenvedett debreceni klubjának utánpótlásával. Matkó Dóra ellen az 1-1-es végeredményt követően büntetőrúgásokkal jutott tovább. A soproni utánpótlás is bontogatja a szárnyait. Böcskei 2-1 arányban tudta csak legyőzni Horváth Botondot. Matkó P. és Mártonfi magabiztosan jutott tovább az elődöntőbe, hogy a csoportmeccsek után ott ismét farkas szemet nézzenek egymással. Matkó P. másodjára is le tudta győzni ellenfelét, így ő jutott a döntőbe. Ellenfele pedig klubtársa, Kovács lett, aki egy gólzáporos 5-5 után újfent büntetőkkel jutott túl aktuális ellenfelén, ezúttal Böcskein. A döntőben a nagyobb tudás győzött. Kovács 1-1-es félidőt követően 5-3 arányban győzedelmeskedett és hódította el a Sopron Kupán kívül a 2023. évi Magyar Kupa serleget is. A bronzmeccsen Mártonfi 4-1 arányban nyert Böcskei ellen és szerezte meg a harmadik helyet – a szombati szektorlabda verseny után a 12 érintésesben is. Az ötödik helyen Matkó Dóra végzett, miután 2-1 arányban legyőzte Füzyt!