Elkezdődött – Futballárium Magyar Egyéni Bajnokság első forduló
3 min readNagy várakozás előzte meg a 2019-es egyéni küzdelmeket, amely a versenyen meg is mutatkozott. A szakágra mostanában jellemző létszám, azaz 12 fő jelent meg ezen a februári délelőttön, hogy két hónapos várakozást követően egymásnak feszüljenek a játékosok.
Papírforma és meglepetés is akadt bőven. Az, hogy Puskás László és Kiss Levente „osztogatta a pofonokat”, már senkit sem lepett meg, viszont Kovács Nándor és Lukács László remek napja már annál inkább szót érdemel. Mindketten nagyot alkottak, megérdemelten loholnak a dobogósok mögött. És ha már dobogó, akkor essen szó a tavalyi bajnokról, Ifjabb Farkas Gáborról is, aki a gyengébb kezdést követően egyre inkább magára találva a verseny végére szépen felküzdötte magát a harmadik helyre. Gyengébb napot fogott ki Pocsay Sándor és Koczor János, tőlük jobb eredmény volt várható, de az igazán nagy negatív meglepetést a csúnyán beragadó Puskás Zoltán tudhatja magáénak, aki, bár apróságokon bukott meg, de minimum 8 pontot adományozott nagylelkűen az ellenfeleknek, így a hatodik hellyel kell beérnie a három fordulós egyéni bajnokság első köre után.
Jelenleg az látszik a tabellán, hogy az első öt helyezett még nagy csatát vívhat a dobogóért, a többiek számára nagy valószínűséggel csak a szépítés lehetséges. De ne legyen igaza annak, aki így látja és a befejező kör előtt legyen még izgalmasabb a bajnokság, azaz a második fordulóban szülessen több remek teljesítmény.
Szerencsére lelkesedésből nem volt hiány, még azok a versenyzők is hajtottak, akik nem igazán vehettek részt a dobogóért folytatott küzdelemben és ez számít igazán. Örülünk, hogy egyre népesebb a tábor és tényleg nem mehet biztosra senki sem a másik ellen.
A másik érdekesség, ami már szinte nyomasztó a hazai mezőnyben, hogy 3,3-as gólátlaggal is lehet versenyt nyerni. Pedig itthon mindenki tudja, hogy még a 4,5-ös átlag is kevés lehet a brazilok ellen, így ezen a téren minden résztvevőnek nagyot kell fejlődnie a következő világversenyig. Aki ma meglőtt volna 50 gólt, joggal tehetné ki a vitrinjébe, de ez egyelőre várat még magára.
A következő forduló a nyár végén, augusztus 17-én lesz Budapesten, majd a záró fordulót novemberben Lakitelekre viszik a szervezők.
A Futballárium Magyar Egyéni Bajnokság első fordulójának végeredménye, egyben a jelenlegi tabella:
Hely | Név | Mérk. | Pont | LG | KG |
1 | Puskás László | 11 | 28 | 37 | 13 |
2 | Kiss Levente | 11 | 26 | 33 | 19 |
3 | ifj. Farkas Gábor | 11 | 25 | 41 | 28 |
4 | Kovács Nándor | 11 | 22 | 41 | 33 |
5 | Lukács László | 11 | 22 | 30 | 23 |
6 | Puskás Zoltán | 11 | 17 | 31 | 28 |
7 | Bodó Attila | 11 | 11 | 15 | 26 |
8 | Matkó Péter | 11 | 10 | 20 | 30 |
9 | Pocsay Sándor | 11 | 10 | 22 | 38 |
10 | Koczor János | 11 | 8 | 20 | 34 |
11 | Farkas Gábor | 11 | 6 | 20 | 37 |
12 | Kondor Gábor | 11 | 5 | 19 | 35 |