|
A
kapott szlovéniai telefonszám Vili Szekeresé, a közismert és közkedvelt
lendvai sportvezetõé volt, aki akkoriban a Szlovén Olimpia Bizottság
Ellenõrzõ Bizottsága elnöke volt. Vili bácsi mindig jókedvû, vidám ember, aki
hamar igent mondott egy bemutató megszervezésére. Ekkor 1996-ot írtunk. A
megbeszélt nap reggelén Horváth egy pályával a tetõcsomagtartóján elindult
saját Lada gépkocsijával Lendvára, de a határtól 10 km-re egy közúti
ellenõrzés útját állta. A tüzetes ellenõrzés után az egyedül lévõ rendõr közölte
Horváthtal, hogy ezt kocsit bizony õ lopta valahol, de most lebukott. Horváth
hiába magyarázta, hogy évekkel ezelõtt vette ezt a kocsit használtan a
munkahelyi kollégájától, aki azt eredetileg újonnan vásárolta, ez nem hatotta
meg a rend õrét. Erõsítésért akart beszólni a rendõrõrsre, de állítása
szerint egy domb miatt nem volt vétel. A rendõr ötpercenként újra
próbálkozott, de az a domb csak nem akart elmenni az útból. Amikor Horváth 2
óra várakozás után próbálta megmagyarázni a rendõrnek, hogy ez a technikai
akadály estig sem fog elhárulni, õt pedig már egy órája hiába várják
Szlovéniában, a rendõr hajthatatlan maradt. Ekkor Horváth közölte, hogy õ
pedig most szép lassan beül a kocsijába és elindul Szlovéniába. Ha akarja a
rendõr, lõjön utána. Erre az volt a „szerv” válasza, hogy jó, de a bal elsõ
kereket cserélje ki a pótkerékkel, mert az nagyon kopott. Jó, hazafelé
kicserélem – mondta Horváth, és elhajtott. De már késõn! Vili bácsit otthon
találta meg, aki elmondta, hogy háromnegyedórát várt az összegyûlt 30 ember
és éppen most mentek haza. Na de nem baj, megbeszéltek egy újabb idõpontot és
barátságosan elköszöntek. A bemutató új idõpontja márciusra esett. Történt
azonban, hogy idõ közben katalán gombfocizók az MLSZ-nek írt faxon magyar
gombozókkal kerestek kapcsolatot. A kapcsolatfelvétel és egy megállapodás
gyorsan megtörtént telefonon, eredménye: látogassák meg a magyarok õket
Barcelonában. Horváth praktikusan úgy ötlötte ki az utazás idõpontját, hogy
Spanyolországból hazaféle megcsinálja az elmaradt szlovéniai elõadást is.
Útra is kelt a különítmény. A kormánynál szokás szerint Horváth, társai Laci,
a kiváló játékos, Linda (Horváth 15 éves – azóta világbajnokká lett – lánya)
és egy spanyol tolmács volt. A 2000 km-es út megtétele után szédelegve, de
boldogan álltak meg a katalán gombozók barcelonai fõhadiszállása elõtt, ami
tulajdonképpen egy különféle játékokkal felszerelt klub volt. Alul
gyors-étteremmel, felül, pedig sok gombfocipályával. Pestiesen felálltak a
kocsival klub elé, lekötözték a tetõn hozott három darab pályát és behozták
az épületbe. Vendéglátóik itallal kínálták az elcsigázott magyarokat az
emeleten, amikor az éttermi vezetõ sietve lehívta õket, mivel egy rendõr
éppen a rendszámát kezdte felírni a kocsijuknak. Horváth és a tolmács azt
magyarázták, hogy csak lepakolták a Magyarországról hozott ajándékokat és már
be is állnak a parkolóba. A rendõr azonban meg sem hallotta a védekezést,
hanem kiállított egy 10.000 pezetás csekket. Indulatosan közölte a
tolmáccsal, hogy Ön spanyol, tehát tudnia kellett volna, hogy nem állhat fel
a járdára. De hát magyarok vagyunk, hajtogatta tovább a tolmács. Maguk
spanyolok, ezért be kell fizetniük a büntetést. Ekkor Horváth besietett a
klub elnökéhez, aki beszállt a vitába. Közölte a rendõrre, hogy a magyar
vendégek épp, hogy csak kipakoltak, ezért ne büntesse meg õket. Ja, õk nem
spanyolok, magyarok? – kérdezte csodálkozva a rendõr az elnököt. De hát
spanyolul beszélte és azt hittem, hogy spanyolok – védekezett a katalán
rendõr. Akkor nincs semmi baj, tessék idejönni, van itt egy üres parkolóhely,
amíg lejönnek a járdáról, addig leállítom a forgalmat. További jó itt
tartózkodást, a csekket, pedig kérem vissza. Viszont látásra! – mondta a
rendõr és azzal el is tûnt. Az elnök mosolyogva magyarázta: csak a
spanyolokat büntetik szigorúan Barcelonában, a katalánokat és a külföldieket
nem. Így már érthetõ, hogy miért politikai kérdés a „spanyol uralmat”
megtestesítõ fõvárosi Real Madrid és a katalán Barcelona focimeccse. A
vendéglátók nekifogtak játékszabályaik bemutatásának. Ha jól fordított a
tolmács, akkor talán az a legfontosabb elem, hogy gólt lõni az ellenfél
térfelérõl lehet, mégpedig úgy, hogy a védõ által a csatárra rápattintott
labdát az a játékos lõheti kapura, amelyikrõl az átjutott a támadó térfélre.
Ekkor azonban súlyos taktikai és sportdiplomáciai hiba történt. Linda, mint
lány-gombozó, igen nagy népszerûségre tett szert és félre is hívták egy
kicsit játszani. Mire Laci és Horváth odaértek, Linda már 3-0-ra vezetett a
bajnokság ezüstérmese ellen. Kérdezték is, hogy Linda milyen minõsítésû.
Amikor megtudták, hogy minõsítése sincs, Laci pedig magyar bajnok, Horváth
meg Európa-bajnok, nem is állt ki senki ellenük. Csupán egy mosolygós kopasz
fickó ajánlotta saját, kabátgombból készült csapatát Horváthnak, hogy azzal
játsszon egy félidõt, azután majd cserélnek. Meg is kezdõdött a mérkõzés.
Katalán szabályokkal, billegõs, pörgõs, hápogó gombokkal Horváth 1-0-s
vezetésre tett szert az elsõ félidõben. Ekkor csere következett. Magyar
szabályok és Horváth csapata lett a fõszereplõ. Szebbnél szebb szektorok és
gólok után 8-0 lett a második félidõ, tehát összesítésben 9-0. Többet tényleg
nem játszott senki a magyarokkal és a VB-meghívást is udvariasan elhárították
maguktól. Másnap délelõtt Horváthnak találkozója volt a CESS nevû nemzetközi
szabadidõsport szövetség elnökével, de elõtte volt két óra szabadideje
Barcelona megtekintésére. El is indultak Lindával a szállásukról, amikor az
utcára lépve Horváth megijedt egy ékszerüzlet elõtt váratlanul felbukkanó, az
ablakon keresztül kíváncsiskodó embertõl, aki meglepetésre nem más volt, mint
Laci. Látva Horváth arcát, nevetve mondta, hogy arany ékszert szeretne
vásárolni, de elõbb jól körülnéz a kirakatban. Hát jó, mondta Horváth, és
tovább siettek a kikötõ felé. A két óra hamar elszaladt. A szállásra
visszafelé tartva mit látnak szemeik, Laci még mindig ott állt a kirakat
elõtt és gondosan méregette az ékszereket, de még nem döntött, hogy
bemenjen-e. A barcelonai látogatás hamar véget ért. Sietni kellett
Szlovéniába Vili bácsihoz, a megbeszélt idõre, a korábban elmaradt bemutatót
megtartani. Laci végül nem vett ékszert, de úgy döntött, hogy csokikat fog
vásárolni, azzal vigasztalja magát. Mivel az indulásig nem sikerült döntenie,
hogy milyen csokikat is vesz, abban maradtak, hogy hazafelé, az autópálya
valamelyik benzinkútjánál Laci beszerzi a saját és az ajándék édességeket. Az
elsõ tankolásnál Lacira további 30 percet kellett várni, mert nem tudott
szabadulni a csokik bûvöletébõl. Ez ismétlõdött meg Franciaországban és
Olaszországban is. Igaz, hogy szinte minden kútnál ugyanaz volt a választék,
de Laci nem kapkodós fajta és a Szlovén határ elõtt vére bevásárolt. Csakhogy
ebbõl megint jó egyórás késés lett, mire a magyar gombozók ismét Lendvára
értek. Vili bácsi most nem mosolygott. Kínos volt a helyzet. Annyit tehettek,
hogy ott hagyták a pályát, mondván három a magyar igazság legközelebb nem
2000 km-rõl célozzák meg Lendvát. Ebben volt is igazság, Lacitól függetlenül.
Egészen mostanáig nem is került napirendre a látogatás, de egy szlovéniai
magyar újságíró közbenjárására ismét felmelegedett a téma. Vili bácsi
december 5-ig ígérte, hogy megpróbálja összehozni karácsonyig a
szektorlabda-show bemutatóját. Horváth pedig megfogadta, hogy a bemutató
elõtti napon már elindul Lendvára, ami mint tudjuk Lentinél, a határ
túloldalán fekszik. Megalszik este Lentiben és reggel elindul a délutáni
találkozóra. Ha pedig a maradék 10 km-es utat rendben megtenné, akkor inkább
sétálgat egy kicsit a városban, el ne késsen még egyszer.
|
