2024. október 07. hétfő 04:43

A Magyar és Nemzetközi Szektorlabda Szövetség oldala

Minden, amit a gombfociról tudni akarsz: szektorlabda, 12 érintéses asztali-labdarúgás, gombfoci

Sikeres gombfocizás Chilében

3 min read

Október második hétvégéjén került sor Chilében a VII. Dél-Amerika Kupa idei kiírására, amely több szempontból is sikeresen zárult minden résztvevő számára. És mint utólag kiderült, nekünk, magyaroknak is sikeres volt a rendezvény.

Három ország négy csapatának részvételével zajlott a VII. Dél-Amerika Kupa, amelyen Subbuteo és 12 érintéses asztali-labdarúgás szakágakban mérték össze erejüket a játékosok. A házigazda chileieken (CABAMI) kívül brazil (Vasco da Gama, Palmeiras) és argentin (Rosario) gombozók tették tiszteletüket az Antofagastában megrendezett versenyen, amelyen végül a brazilok örülhettek mindkét szakágban.

A 12 érintéses egyéni verseny győztese egy régi ismerős, a világbajnok Jefferson lett. A Palmeiras játékosa – aki a debreceniekkel is megmérkőzik majd az Interkontinentális Kupán – a döntőben a chilei Galindo felett aratott sikert követően emelhette magasba a serleget. A harmadik helyért brazil-argentin párharc volt, Fernando végül legyőzte Murcillit, így a dobogó legalsó fokára is brazil versenyző állhatott. A Desert (Sivatag) Kupa névre keresztelt vigasz ágon Alex Bahr bizonyult a legjobbank, őt követte a chilei Nicolas és a szintén brazil Michilin.
A csapatverseny is brazil fölényt hozott, a döntőben Palmeiras-Vasco da Gama 1-2, míg a harmadik helyért a hazai CABAMI az argentin Rosarioval csapott össze és nyert is.

14601070_1243796882348609_7430186855765199682_n 14907697_1243796845681946_3090500454418653178_n

 

12 érintéses egyéni végeredmény:

  1. Jefferson (Palmeiras)
  2. Galindo (CABAMI)
  3. Fernando (Vasco da Gama)
  4. Murcilli (Rosario)

12 érintéses csapat végeredmény:

  1. Vasco da Gama (brazil)
  2. Palmeiras (brazil)
  3. CABAMI (chilei)
  4. Rosario (argentin)

14495283_1193557970717465_2781456151977491714_n

Jobban teljesítettek a hazai játékosok Subbuteoban, hiszen Riccomagno végzett az élen, miután legyőzte az argentin Murcillit. A bronzéremért két brazil játékos feszült egymásnak, Michilin a Palmeiras jáékosa és Matos a Vasco da Gamától, és végül előbbi nyert hosszabbításban. A vigaszág itt is brazil sikert hozott, Monteiro (Vasco da Gama) végzett az élen, miután legyőzte az argentin Gomest, míg a bronzérmet Jefferson zsebelhette be.

A csapatküzdelmeket az argentin Rosario nyerte, miután a döntőben 1-0-ra kerekedett felül a Vasco da Gama csapatán, harmadik a Palmeiras lett.

Subbuteo egyéni végeredmény:

  1. Riccomagno (CABAMI)
  2. Murcilli (Rosario)
  3. Michilin (Palmeiras)
  4. Matos (Vasco da Gama)

Subbuteo csapat végeredmény:

  1. Rosario (argentin)
  2. Vasco da Gama (brazil)
  3. Palmeiras (brazil)
  4. CABAMI (chilei)

14572174_1193558000717462_1399914390390021241_n

Összességében tehát egy remek verseny zajlott Dél-Amerikában, amelyen a Debreceni ALC ellenfele, a Palmeiras is remekelt, nagyszerű erőpróbán vannak túl Jeffersonék, illetve mindkét játék megtette a maga előrelépését is a terjeszkedés útján.

subbuteo-sudamerica

Az esemény magyar vonatkozású sikere pedig nem más, mint hogy a verseny után összeült a Dél-amerikai Asztali-labdarúgó Szövetség (CSFM) és komoly kérdésekben hoztak döntéseket. Ezek közül a minket érintő az, hogy a VIII. Dél-Amerika Kupának már a szektorlabda is szerves része lesz, azaz a magyar eredetű játék is felkerül a dél-amerikaiak listájára. Ez nem jelent mást, mint sportágunk előrelépését, ami arra ösztökél minket, hogy hasonló népszerűség övezze a brazilok játékát is hazánkban, illetve Európa más országaiban.