Laci bácsi teája

A 80-as évek valamelyik januárjában történt, hogy országos értekezletre gyûltek össze a gombozók egy budapesti étteremben. Volt, aki nagy izgalommal készült hozzászólására és volt, aki kötelességbõl vett részt, de fenemód unta az egészet. Ez utóbbi kategóriába tartozott Laci bácsi, akit nem nagyon érdekelt az élénk vita, de jó klubvezetõhöz illõen becsületbõl végigülte. Hogy meg ne haljon az unalomtól, rendelt egy teát a pincértõl. Amint azt kihozták neki, leivott egy keveset és feljavította a löttyöt egy kis rummal. Már két órája iszogatta Laci bácsi a teáját, de az nem akart fogyni. Eljött a dél, egyesek harapni valót is rendeltek, de Laci bácsi a délután derekán járva is kitartott az egy csésze teájánál, amit persze folyamatosan kortyolgatott. Mivel ha isszák, akkor fogy a csésze tartalma, ezért újra és újra pótolni kellett. Senki sem végzett vizsgálatokat azzal kapcsolatban, hogy az ülés vége felé milyen arányban lehetett a tea és a rum a csészében. Egy biztos, Laci bácsi mégis csak jól érezte magát a dög unalmas ülésen, ahol egyébként született egy fontos döntés egy másik Laci javaslatára. A kérdés éppen arról szólt, hogy lehessen-e alkoholt fogyasztani gombfoci versenyen a jövõben. Volt, aki támogatta a szigorítást és volt, aki jogai csorbításaként élte meg a dolgot. Végül Laci határozati javaslatát fogadták el kényszerûen kompromisszumként: „jövõ januárban térjünk vissza a problémára és döntsük el, hogy jövõ – jövõre bevezessük-e az alkohol-tilalmat”. A bölcs döntés után a többiek is elégedetten mehettek haza.