Interkontinentális Kupa – Az idei év legnagyobb durranása
3 min readAz elmúlt hétvégén Rio de Janeiro adott otthont a II. Interkontinentális Kupának, ahol Magyarországot a fővárosi Testvériség és a Debreceni ALC képviselte. Katonás szereplés volt ez, hiszen egyik csapatunk első, míg másik csapatunk a második lett.
A második ízben kiírásra került szektorlabda és 12 érintéses asztali-labdarúgó Interkontinentális Kupát 2016. november 19-20. között rendezték meg az impozáns Sao Januario stadionban, amely a riói Vasco da Gama labdarúgó-csapat otthona. A kétnapos nemzetközi megmérettetésen hazánkat a fővárosi Testvériség SE és a Debreceni Asztali-labdarúgó Club képviselte.
Az első játéknapon a 12 érintéses játék került porondra, ahol a debreceniek ellenfele a „hazai” Palmeiras csapata volt. A Sao pauloi gárda szinte átgázolt a cívisvárosi srácokon, ugyanis 40-7 arányban diadalmaskodtak a tartalékosan felálló DALC felett, ami azt eredményezte, hogy 2014. után – amikor a Vsco da Gama nyert ebben a szakágban – ismét brazil csapat ülhet a Világ tetejére. A Palmeiras a legerősebb keretével állt fel, hiszen a jelenlegi világbajnok Jefferson, a világbajnoki hatodik és egyben csapatkapitány Michilin, a világbajnoki kilencedik Alex Bahr és Paolo Banfi is a gárda tagja volt ezen a napon, míg a debrecenieknél a világbajnoki nyolcadik Kiss Levente, a világbajnoki tizenkettedik Puskás László, Horváth Imre és a kölcsönkapott Marcus Vinicius (világbajnoki bronzérmes) próbálta állni a sarat. Nem jártak túl nagy sikerrel a hajdúsági legények, de kesergésre semmi okuk, hiszen vendéglátóik előrébb járnak ebben a szakágban és bízunk benne, sok hasznos tapasztalattal térnek majd haza, amiről be is számolnak majd nekünk.
A csapatversenyt követően egyénileg is összemérhették erejüket a résztvevők az RJ Open elnevezésű tornán. Sajnos itt sem termett sok babér a magyarok számára, ugyanis az első nyolc helyen hazai versenyző végzett, csupán a legjobb 16-ba került egy debreceni, Puskás László.
A végeredmény:
1. Jefferson (Palmeiras),
2. Marcus Vinicius (Friburguense),
3. Lucas (America),
4. Moacir Henze (Coronel Veiga),
5. Bira Borges (America),
6. Paulo Michilin (Palmeiras)
7. Alex Bahr (Palmeiras)
8. Tiago Penna (Meninos).
Vasárnap a szektorlabdásoké volt a főszerep és a Testvériség csapata kárpótolt minket az előző napi botlás miatt, ugyanis ha kissé döcögősen is indulva, végül magabiztosan verték a hazai Vasco da Gama csapatát. A Koczor János (jelenlegi világbajnok), Kondor Gábor, Lukács Viktor (csapatkapitány), Magyar Antal összetételű magyar csapat az első kör utáni 6-6-os döntetlent követően magasabb fokozatra kapcsolva 6-3-ra, 9-3-ra hozták a második és harmadik játékot, majd a kegyelemdöfést megadva 12-0-ra nyerték az utolsó kört, ezzel 33-12 arányban diadalmaskodtak és emelhették magasba a győzelemért járó serleget.
A csapatverseny utáni Vona Géza egyéni emlékverseny eredményeiről egyelőre nincsenek információink, azonban azonnal frissítjük az írásunkat, amint kapunk bármilyen infót.
Forrás: http://www.fefumerj.com.br/