2024. március 29. péntek 16:51

A Magyar és Nemzetközi Szektorlabda Szövetség oldala

Minden, amit a gombfociról tudni akarsz: szektorlabda, 12 érintéses asztali-labdarúgás, gombfoci

Ahogyan az lassan szektorlabdában (szinte) mindennapossá válik, talán átragad a 12 érintéses játékra is, azaz a szombathelyi sikersztori folytatódik.

Régen volt december, azóta pedig sok minden (nem) történt. Ezért mindenki nagy izgalommal várta az év első versenyét, amely nem kisebb céllal indult: el kell dönteni, ki utazik novemberben Portugáliába! A kvalifikáció 5 fordulóból áll, Debrecenben kezdődött a sorozat. Az első fordulóra 12-en váltottak jegyet, a szakág krémje ismét egy remek versenyt rottyantott össze, szép volt, fiúk!

A 12 érintéses játék szépsége, hogy a viszonylag kezdők is érhetnek el szép sikereket. Ez többször is bebizonyosodott már és ma is megtartotta az érvényét, ugyanis minden játékosnak sikerült szép meccseket produkálni, még ha a tabellán elfoglalt helyeik nem is ezt mutatják. Ezen körbeveréseknek köszönhetően – és menekülve az adok-kapok elől – a tavaly még debreceni, de idén a szombathelyi illetőségű Vasi GE színeiben induló Puskás Zoltán köszönte szépen és végig tartva az előnyét megnyerte az első fordulót. A második helyezett Nagy Lajos szinte hibátlanul játszott egész nap, a szerencsével állt hadilábon csak, de végül mégis odaért a hőn áhított helyre. A harmadik helyért többen is harcba szálltak és ha a tabellára nézünk (és aki látta a fejleményeket), kiderülhet, hogy a 3-5. helyeket megszerzők eléggé hullámzó teljesítményt nyújtottak ezen a napon, döcögött a szekér és nagyon hiányzott az a pont, ahol elkapnák a fonalat.

Ha a tabellát kettéosztjuk és az ötödik helyezettnél húzunk egy vonalat (hiszen ezek a Vb-induló helyek), akkor a jelenlegi mezőny második felében is találhatunk erős játékosokat és olyanokat is, akik bármikor bármilyen eredményre képesek. Különbséget nem nagyon lehet tenni a játékosok között, hiszen nagyjából egy szinten van az indulók mindegyike. Ez a verseny is bebizonyította, hogy sűrű a mezőny, senki nem mehet biztosra a másik ellen, azaz csupa izgalom az élet a brazil gombfociban. Jelen állás szerint négy és fél debreceni alkotja a válogatottat, de messze menő következtetéseket levonni nem lehet, mert még csak most kezdődött. Azon sem lehet majd meglepődni, ha teljesen átalakul a végső sorrend. Izgatottan várjuk a folytatást, hajrá, gombfoci!

Az első Vb-kvalifikáció végeredménye:

1. Puskás Z. 24 pont
2. Nagy L. 21 pont
3. Kiss L. 19 pont
4. Puskás L. 19 pont
5. Horváth I. 18 pont
6. Kovács N. 16 pont
7. Koczor J. 13 pont
8. Szathmáry K. 13 pont
9. Matkó P. 13 pont
10. ifj. Farkas G. 12 pont
11. Pocsay S. 12 pont
12. Lukács L.6 pont

Folytatás március 11-én Budapesten a második körrel.

Összesített állás az 1/5. forduló után:

1 Puskás Zoltán Vasi GE 21 pont
2 Nagy Lajos Debreceni SC 18 pont
3 Kiss Levente Debreceni SC 16 pont
4 Puskás László Debreceni SC 14 pont
5 Horváth Imre MTK 12 pont
6 Kovács Nándor Debreceni SC 10 pont
7 Koczor János Vasi GE 8 pont
8 Szathmáry Károly Forte ALC Göd 6 pont
9 Matkó Péter Debreceni SC 4 pont
10 ifj. Farkas Gábor Tiszavasvári 2 pont
11 Pocsay Sándor Debreceni SC 0 pont
12 Lukács László Testvériség SE 0 pont