2024. március 28. csütörtök 21:02

A Magyar és Nemzetközi Szektorlabda Szövetség oldala

Minden, amit a gombfociról tudni akarsz: szektorlabda, 12 érintéses asztali-labdarúgás, gombfoci

Elkezdődött! – Az első 12 érintéses Magyar Egyéni Bajnokság krónikája

7 min read

Nagyon vártuk már, hogy elkezdődjön végre a 12 érintéses szakág egyéni bajnoksága. Mint minden kezdet, ez is nehezen indul(t) és biztosan lesznek még változtatások akár a lebonyolítást nézzük, akár az infrastruktúrát (szeretünk nagy szavakat használni 🙂 ). Utóbbiban biztosak vagyunk és sokat szeretnénk tenni érte, hiszen nem titkolt célunk felfuttatni ezt a kiírást. Jó hangulat, izgalmas meccsek és szinte minden versenyünkön van meglepetés, most sem volt ez másképpen.

13260020_1147077718646450_5047912995044718561_n

A várakozásoknak megfelelően – azaz meglepetések nélkül – a szakág meghatározó játékosai adták le nevezésüket a múlt héten kezdődő Magyar Egyéni Bajnokságra. A versenysorozatot Debrecenben kezdtük, rögtön 2 fordulót is lezavart a társaság. Így, aki ezen nem vett részt és még szeretne bekapcsolódni, annak a fennmaradó három forduló mindenképpen el kell jönnie, hogy értékelhető eredményxe legyen, hiszen öt fordulóból három (legjobb) eredmény számít, ráadásul a végső pontok a magyar bajnokságon kívül a készülőben lévő nemzetközi ranglistába is beszámítanak. Sajnos a befutott 10 nevezésből végül hét maradt a kezdésre, ráadásul három olyan játékos maradt távol – Horváth Imre, Kiss Levente, ifj. Farkas Gábor -, akik akár a dobogóért is küzdhetnek. Helyettük mások tették ezt, és nem is akárhogyan. Akik megjelentek, remek hangulatot teremtettek. A mezőny végül a Farkas Gábor, Nagy Lajos, Mészáros Attila, Kovács Nándor, Pocsay Sándor, Puskás László és Puskás Zoltán névsorból állt. Nem sok a hét fő, de reményeink szerint (ha több verseny kerül majd a fővárosba) ez csak növekedni fog a közeljövőben.

Voltak, akik remekül kezdték a napot és úgy is folytatták, mások beragadtak a rajtnál, de végül sikerült talpra állniuk, megint mások a rossz kezdés után még inkább rontottak a saját helyzetükön. Ahogyan mondani szokták, volt itt minden, mint a búcsúban…

Az 1. forduló végeredménye:

  1. Puskás László (Debrecen) 18 pont
  2. Nagy Lajos (Tiszavasvári) 12 pont
  3. Puskás Zoltán (Debrecen) 10 pont
  4. Farkas Gábor (Tiszavasvári) 9 pont
  5. Pocsay Sándor (Debrecen) 7 pont
  6. Kovács Nándor (Debrecen) 4 pont
  7. Mészáros Attila (Eger) 1 pont

A 2. forduló végeredménye:

  1. Farkas Gábor (Tiszavasvári) 14 pont
  2. Puskás László (Debrecen) 11 pont
  3. Pocsay Sándor (Debrecen) 8 pont
  4. Puskás Zoltán (Debrecen) 7 pont
  5. Mészáros Attila (Eger) 6 pont
  6. Kovács Nándor (Debrecen) 6 pont
  7. Nagy Lajos (Tiszavasvári) 5 pont

Összesített rangsor két forduló után:

  1. Puskás László (Debrecen)
  2. Farkas Gábor (Tiszavasvári)
  3. Puskás Zoltán (Debrecen)
  4. Pocsay Sándor (Debrecen)
  5. Nagy Lajos (Tiszavasvári)
  6. Kovács Nándor (Debrecen)
  7. Mészáros Attila (Eger)

13240572_1017987504950748_8186323948954397796_n

Lássuk, ki hogyan szerepelt az egyéni bajnokság első két fordulójában:

Mészáros Attila számára nem indult jól a nap, hiszen kísérletezgetésre adta a fejét, ami sajnos a játékán és ebből adódóan az eredményén is meglátszik. Azonban értékelendő, hogy a második körre felszerelést váltott, ami már pontokban is megmutatkozott. Vajon hogyan zárna egy ilyen napot, ha azzal a felszereléssel játszana, amivel gyakorol… Erre csak a következő fordulóban derül fény, addig is reméljük, hamarosan megtalálja a megfelelő eszközöket és sok gyakorlást kívánunk neki, valamint sikeresebb szereplést!

A csupa szív Kovács Nándor – aki külföldi munkahelyéről csak a verseny miatt jött haza – esetében is hasonlóakat lehet elmondani csak annyi különbséggel, hogy Nándi esetében a meccrutin hiánya okozza a legnagyobb problémát. Egy-egy remek eredmény mellé olyan bagatel hibák csúsznak be, amit csak a rutinszerzés válthat ki. Sajnos erre csak ritkán van lehetősége, így az eredmények is lassabban jönnek. De fognak jönni, az biztos!

Tiszavasvári favoritja, Nagy Lajos is kísérletezgető napot választott, ami ezen a versenyen sajnos nem jött be. A végső győzelemre is esélyes versenyző tetemes hátrányt szedett össze, így nagyon meg kell ráznia magát a hátralévő fordulókon, ha dobogóra akar érni és annak nem a legalsó fokán szeretne végezni. Mentségére legyen mondva, azért az új, kísérleti stádiumban lévő csapattal az első körben nagy meglepetést okozott, a második körre talán csak a lendület fogyott el nála, ami ha kitart, most nem az ötödik helyen állna.

Pocsay Sándor esete a bizonyíték arra, hogy a türelem gombfocis eredményt terem. Ezzel persze nem azt mondjuk, hogy minden úgy jó, ahogy a debreceni játékos csinálja, de lassan beérik a sok gyakorlás gyümölcse. Hosszú hónapok teltek el sikerélmény nélkül, de amit az utóbbi időben láthattunk, és ami ezen a versenyen történt, az ékes bizonyítéka a fejlődési lehetőségnek. Lassan kijelenthető, hogy Sándor megérkezett a nagyok mögé, akiknek nemsokára rendszeresen maguk mögé kell pillantgatniuk. Összesített negyedik helye igen szép eredmény!

A verseny egyetlen negatív meglepetése az összesített tabella harmadik helyén álló Puskás Zoltán. Számára már a nap legelején elszállt a jó eredmény, azonban csakis magát okolhatja a tőle szokatlanul rossz játékért. Az első kör sem úgy sikerült, ahogyan az várható volt, a másodikban pedig még a szerencse is elpártolt tőle – hiába szerzett közel 70%-kal több gólt, mint az első körben, mégis kevesebb pontja lett, ami azt is jelzi, hogy a második körre a többiek is javítani tudtak. Nagyon nehéz helyzetbe került ezzel, hiszen azon a ponton áll, ahonnan keservesen lehet feljebb lépni, viszont nagyon hamar utolérhetik. A következő fordulókban azt az arcát kell megmutatnia, amellyel veretlenül és/vagy első helyen zár egy versenyen.

Egyáltalán nem meglepő, hogy a jelenlegi második helyen Farkas Gábor áll. Gabi bácsi 78 évesen is megállás nélkül lendületben van, ontja a gólokat, kizökkenthetetlen, és a mezőny egyik legjobbja már hosszú ideje. Csupán csak a kezdéssel volt kisebb gond, aztán viszont szorgalmasan gyűjtögette a pontokat, ami az összesített második helyre repítette, amelyen a hátralévő fordulókban még javíthat is. És Gabi bácsi játékában simán benne van a legjobb eredmény megszerzése is.

Az sem meglepő, hogy toronymagasan az első Puskás László. A debreceni gombikon (vagy minek is nevezzük a fanatizmus eme megtestesülését) mindkét fordulóban a tőle megszokott stílust hozta, amivel ismét bezsebelhette a győzelmekért járó pontokat. A nap folyamán egyetlen botlása volt csupán, az pedig nagyot ütött (8-2-s vereség a testvérétől), de az összesített rangsorban nem sokat számít, hiszen szinte behozhatatlan az előnye. Aki meg akarja őt előzni, nagyon oda kell tennie magát.

 Összességében remek nap volt, viszonylag kiegyenlített mezőnnyel, egy-két kivételtől eltekintve nincs nagy különbség a résztvevők között. A folytatás ismét Debrecenben lesz, azonban csupán egy forduló kerül megrendezésre, hiszen azon a napon a csapatbajnokság is kezdetét veszi.

Tervek a jövőre nézve is vannak, a versenysorozatból levonjuk a levonni valókat és megpróbáljuk javítani mind a feltételeket, mind pedig a lebonyolítást, ami mégjobban bajnoki hangulatot kölcsönözhet a Magyar Egyéni Bajnokságnak.

A magyar Egyéni Bajnokság teljes programja:

2016. május 22. – Magyar Egyéni bajnokság 1-2/5 forduló – Debrecen
2016. szeptember 11. – Magyar Egyéni Bajnokság 3/5 forduló – Debrecen
2016. november 6. – Magyar Egyéni bajnokság 4-5/5 forduló – Budapest
2016. december 11. vagy 17-18. – Évzáró Gála – Debrecen

13254222_1147077661979789_8698223706395477918_n