2024. március 29. péntek 00:59

A Magyar és Nemzetközi Szektorlabda Szövetség oldala

Minden, amit a gombfociról tudni akarsz: szektorlabda, 12 érintéses asztali-labdarúgás, gombfoci

Élesednek a szituációk

4 min read

Vasárnap folytatódott a Vb-kvalifikáció, a második körre ismét 12 versenyző adta le nevezését és ezek tizenketten megint jól felforgattak mindent. Döntés ugyan még nem született semmiről, de ahogyan az várható volt, sűrűsödik a mezőny.

Az első frodulót követően sok kritika érte a debreceni felkészültséget, főleg a labdák minőségét kifogásolták, erre tett egy lapáttal a budapesti. A Viola utcában megrendezett kvalifikációs második kör pályái ugyanis hagytak kifogásolni valót bőven, de szerencsére a versenyzők kisebb-nagyobb erőfeszítéssel, de tudtak alkalmazkodni a kvalifikációhoz méltatlan körülményekhez. Az, hogy a hőmérséklet és a világítás is problémákat okozott, majdnem vígszínházi állapotokat mutatott, azaz nem álltunk messze a kabarétól…

A debreceni versenyhez hasonlóan itt is akadtak olyanok, akik már a nap elején tudatosították a résztvevőkben, hogy itt bozony nem lesz meglepetés. Pedig álomrajtot vett az első kör üdvöskéje, a Vasi GE friss igazolása, Puskás Zoltán, azonban lendülete délutánra kicsit megkopott, ugyan a nap első vereségét csak az utolsó fordulóban szenvedte el, de a három beszenvedett döntetlen mellett ez jelentette számára a harmadik helyet. Ezen a napon akadt nála jobb, még pedig a debreceni Kiss Levente, aki csendben gyűjtögette a pontjait, és aki az utolsó meccsén változatos és izgalmas 6-6-s döntetlennel biztosította be rajtcél győzelmét, az így második, szintén debreceni Puskás Lászlóval szemben.  A második kör egyik nagy meglepetése a tündérálmából felébredő szektorlabda európa-bajnok, ifj. Farkas Gábor volt, aki negyedik lett ezen a napon, ezzel nagyot lépett az élboly felé és szorongatja azt a bizonyost. Ötödik Nagy Lajos lett, számára csak az értékelhető eredmény számított, amit sikerült is elérnie. A hatodik helyen a kiismerhetetlen Horváth Imre végzett, aki mindig pengeélen táncol, de a végén csak odaér, ahova kell. Hogy hogy csinálja, egyelőre rejtély… Őt követte a tavalyi év két felfedezettje, az európa-bajnokság két döntőse, a váci-gödi-vácdukai Szathmáry Károly és a debreceni Kovács Nándor. Kilencedik az a Koczor János lett, aki egyelőre lelkesedéssel pótolja a rutin hiányát, de nagyon jó (csak lehet hosszú) úton jár a sikeres szereplés felé. Tizedik Bodó Attila lett, aki élete második versenyén jelent meg, róla is hasonlókat lehet mondani, mint Janiról. Tizenegyedik az örök ifjú Farkas Gábor lett. Gabi bácsi visszatérése mindenki számára nagy örömöt jelentett, igazán megható jeleneteknek lehettünk stem és fültanúi. Reméljük, hogy még sokáig kitart ez a lendület. És hogy valaki zárja is a sort, ezt most nagylelkúen Matkó Péter vállalta magára, akinek a játéka ugyan egyre tetszetősebb, de valami mégis hiányzik az áttöréshez. Kíváncsian várjuk a folytatást.

A második Vb-kvalifikáció végeredménye:

  1. Kiss Levente 28 pont
  2. Puskás László 25 pont
  3. Puskás Zoltán 24 pont
  4. ifj. Farkas Gábor 21 pont
  5. Nagy Lajos 21 pont
  6. Horváth Imre 19 pont
  7. Szathmáry Károly 17 pont
  8. Kovács Nándor 15 pont
  9. Koczor János 10 pont
  10. Bodó Attila 10 pont
  11. Farkas Gábor 3 pont
  12. Matkó Péter 1 pont

Folytatás április 7-én Debrecenben a harmadik körrel.

Összesített állás az 2/5. forduló után:

1 Puskás Zoltán Vasi GE 37 pont
2 Kiss Levente Debreceni SC 37 pont
3 Puskás László Debreceni SC 32 pont
4 Nagy Lajos Tiszavasvári 30 pont
5 Horváth Imre MTK 22 pont
6 ifj. Farkas Gábor Tiszavasvári 16 pont
7 Kovács Nándor Debreceni SC 16 pont
8 Szathmáry Károly Forte ALC Göd 14 pont
9 Koczor János Vasi GE 12 pont
10 Matkó Péter Debreceni SC 4 pont
11 Bodó Attila Testvériség SE 2 pont
12 Pocsay Sándor Debreceni SC 0 pont
13 Farkas Gábor Tiszavasvári 0 pont
14 Lukács László Testvériség SE 0 pont