2024. március 28. csütörtök 17:18

A Magyar és Nemzetközi Szektorlabda Szövetség oldala

Minden, amit a gombfociról tudni akarsz: szektorlabda, 12 érintéses asztali-labdarúgás, gombfoci

Dönci a focista

4 min read

Dönci jó kis gombozó és lelkes híve a gombfoci népszerûsítésének. Emellett imád focizni és az sem zavarja, hogy 180 cm-nél is magasabb termetéhez 100 kilónál is jelentõsen nagyobb testsúly párosul. A játék szeretete a lényeg, – vallja – a többi nem számít. Fiatal gombozóként meghallotta, hogy Horváth rendszeresen járja az országot és bemutatókat tart mindenfelé, sõt külföldre is elmegy, ha hívják. Jelentkezett hát õ is, hogy szívesen segítene Horváthnak, ha az igényt tart rá. Lelkes emberekbõl sohasem elég, ezért természetesen csatlakozhatott az éppen Szlovákiába tartó Horváthhoz. Dunaszerdahelyre és a város közelében lévõ Lég községbe volt meghívásuk, a helyi gombfocistáktól. Az, hogy nem légvárat mentek építeni Szlovákiába, már az összegyûlt nagyszámú közönségbõl is látszott. A jól sikerült elõadás után ebédelni indultak, amikor vendéglátójuk, Helész László, a jólmenõ vállalkozó, az egykori kiváló helyi futballista egy kérdéssel állt eléjük. Elmondta, hogy õk tulajdonképpen egy sportnap keretében vannak itt, aminek része egy barátságos focimeccs az I. osztályú Dunaszerdahely öregfiúk és egy Somogy megyei egyesület felnõtt csapatai között. Azonban sajnos a magyar csapatból két fõ is hiányzik, ezért megkérdi, hogy nincs-e kedvük beszállni a magyar csapatba. A gombozók kicsit csodálkoztak ugyan, de hát ki nem szeret focizni? Be az öltözõbe, ki a pályára és már (bemelegítésre nem is volt idõ) kezdõdött is a meccs. A lelátók teljesen megteltek, több ezren lehettek kíváncsiak, persze elsõsorban a hazai kiválóságokra. Már az elsõ percekben kiderült, hogy macska-egér harc lesz ebbõl, mivel az öregfiúk egyáltalán nem voltak túl öregek és a szemmel láthatóan kiváló technikájuk sem kopott meg. Azt csináltak a pályán, amit akartak. A két magyar gombfocizó közül Dönci volt az aktívabb. Igyekezett a labda felé orientálódni, de mire odaért többnyire a játékszer már a másik térfélen volt. Horváth meg ha kétszer találkozott a labdával az egész meccsen, akkor sokat mondunk, de talán ez nem rontotta tovább a meccs színvonalát. Már három, vagy négy nullra vezettek az öregfiúk, amikor a magyar vendégcsapat kapusa messze kiszaladt a kapujából és a félpálya közelében viaskodott, de elvesztette a labdát. A labdát megszerzõ játékos látván, hogy a kapus kint van, kapura ívelte a labdát. Az emelés azonban kissé gyertya szerûre sikeredett, ezért a labda leesett a tizenhatos vonalánál és pattogva közelített a háló felé. Dönci volt az utolsó ember és észlelvén a veszélyt próbálta kiszámítani a labda ívét, ami láthatóan nehézségeket okozott neki. Megállt az ötösön és várta a labdát. Az viszont elõtte pattant le legközelebb. Dönci, ahelyett, hogy egyet elõre lépett volna és könnyû szerrel lekezelte volna a már-már megszelídült emelést, a számára nehezére esõ lépés helyett inkább kinyújtotta a lábát, hogy elérje a lepattanó labdát. Ha rövid a lábad, nyújtsd meg egy lépéssel, tartja a mondás. Tudta ezt Dönci, de az fáradtságos megoldás lett volna, inkább még magasabbra emelte a lábát, hogy így majd csak eléri. Ahogy közeledett a levegõbõl a labda, látszott, hogy a jobban kinyújtott láb sem lesz elég annak eléréséhez, ezért Dönci az utolsó pillanatban még magasabbra emelte a lábát. Ez azonban már sok volt, mert Dönci ettõl a mozdulattól hanyatt esett az ötösön. A labda meg lepattant elõtte, majd pedig átpattant a fekvõ ember fölött és éppen hogy csak bevánszorgott a kapuba. A közönség szabályosan hullámzott a röhögéstõl. Egy biztos: délelõtt és délután is kitûnõen szórakoztak.