2024. október 04. péntek 04:10

A Magyar és Nemzetközi Szektorlabda Szövetség oldala

Minden, amit a gombfociról tudni akarsz: szektorlabda, 12 érintéses asztali-labdarúgás, gombfoci

Debreceni tripla

2 min read

Budapesten a józsefvárosi klub rendezésében került sor az év első 12 érintéses versenygombfoci versenyére. Ez a Professzor Kupa egyben az idei egyéni OB és a jövő évi világbajnokság selejtezőinek is az első fordulója volt. A résztvevők egy teljes körmérkőzésen mérték össze tudásukat. Az ilyenkor megszokott sorsolás szerint az első három fordulóban az egy klubból érkezők egymás ellen játszottak. Ebből a tavalyi év bajnoka, a debreceni Kovács jött ki a legrosszabbul, három vereséggel indított csapattársai ellen! Ezt a hátrányt nem is tudta behozni a többiek ellen, ráadásul még becsúszott egy-két további rossz eredmény is, így végül meglepetésre csak a hatodik helyen zárt. A szintén DSC-s Kiss és Matkó 4-4 ponttal indított a „házi selejtezőn” és utána is fej-fej mellett haladtak a Testvériség versenyzőivel, Lukács Viktorral és Koczorral egyetemben. Ezt végül Kiss bírta jobban idegekkel. Matkó két utolsó métkőzésén vereséget szenvedett, de így is felállhatott a képzeletbeli dobogó legalsó fokára. Kiss pedig hiába hozta sorra a meccseit, a szintén debreceni színekben induló Puskást, aki az első három kört 9 ponttal zárta, nem volt esélye utolérni. Ugyanis a győzelmi sorozata utána sem szakadt meg. Hogy mégsem lett makulátlan az eredménye, az csak az utolsó – számára már tét nélküli – mérkőzés döntetlenjének volt köszönhető. Így tehát a Professzor Kupa első három helyén a DSC versenyzői végeztek! Koczor éppen lemaradt a dobogóról, míg a rosszul kezdő Mártonfi nagyot hajrázva az ötödik helyre küzdötte fel magát. A versenyen ebben a szakágban először indult Theodos, aki bár pontot most nem tudott szerezni, 10 lőtt gólja szép eredmény.