2024. március 28. csütörtök 10:04

A Magyar és Nemzetközi Szektorlabda Szövetség oldala

Minden, amit a gombfociról tudni akarsz: szektorlabda, 12 érintéses asztali-labdarúgás, gombfoci

Az őrület határán – kvalifikációs beszámoló a második körről

3 min read

Ami a 12 érintéses szakágban zajlik, arra nem igazán lehet jelzőt találni, de meg kell próbálni jellemezni. Nem győzzük hangsúlyozni mennyire együtt van a mezőny, mennyire kiegyensúlyozott egy-egy verseny. Sokat számít a pillanatnyi forma, ami akár az aktuális versenyen is változhat. A játékosok egyénileg ugyan nem nyújtanak kiemelkedőt és éppen ezért lehetséges az, hogy az utolsó forduló előtt a mezőny első felében tanyázók közül még bárki aranyat érő mérkőzésre készülhet. Most is így volt ez.

A verseny nyugodt hangulatban indult, aztán igazán kiélezetté kezdett válni az idő előre haladtával. Ha az első három helyet figyeltük, sokáig a Kiss-Nagy-Puskás László triót lehetett látni, amibe egy-egy alkalommal „rondított” bele valaki, de folyamatosan változott a tabella összetétele. Senkinek sem lehetett biztos helyet jósolni.

Aztán a vezető trióból lejtmenetének köszönhetően kiszállt Puskás és helyét átadva ismét óriási káosz jellemezte a versenyt. Kiss Levente az utolsó 4 fordulóban már nem engedte ki a kezéből a pole pozíciót, így megérdemelten nyert, mögötte azonban folyamatosan cserélődtek a követők. A nap drámája címet két versenyző is a magáénak tudhatja: a negatív hős a debreceni Pocsay Sándor lett, aki érthetetlen módon küzdötte le magát a dobogóról a nyolcadik helyre, az ellenpélda pedig a vasiak játékosa, Puskás Zoltán, aki a nagyon gyenge kezdés és 11. hely után végül felverekedte magát a dobogó harmadik fokára. Ehhez persze az is kellett, hogy a többiek jól elpáholják egymást. Olyan, hogy papírforma, ebben a szakágban nem lehetséges.

Azt hiszem, nem lehet elégszer megemlíteni Farkas Gábor kitartó jelenlétét. A tiszavasvári legenda még 81 évesen is felveszi a versenyt bárki ellen, a játék iránti szeretete példaértékű lehet mindenki számára, nem beszélve az eredményeiről.

Összességében elmondható, hogy ismét egy remek és izgalmas versenyt láthattunk és élhettünk át. Aki kacérkodik a játék kipróbálásával és szeretne részt is venni a versenyeken, ne fogja vissza magát, mert szinte rövid idő alatt be lehet épülni a mezőnybe a kitartó részvétellel.

Az erdélyi Eb-re készülő kvalifikáció állása 2 forduló után:
H Név 1 2 3 4 5 ÖSSZ
 1. Kiss Levente 18 21 39
 2. Ifj. Farkas Gábor 21 14 35
3. Kovács Nándor 16 4 20
 4. Koczor János 10 10 20
5. Nagy Lajos 18 18
6. Puskás Zoltán 16 16
 7. Lukács László 14 2 16
8. Farkas Gábor 8 8 16
9. Puskás László 2 12 14
 10. Horváth Imre 12 12
11. Bodó Attila 6 1 7
12. Pocsay Sándor 1 6 7
13. Matkó Péter 4 1 5