2024. március 29. péntek 13:01

A Magyar és Nemzetközi Szektorlabda Szövetség oldala

Minden, amit a gombfociról tudni akarsz: szektorlabda, 12 érintéses asztali-labdarúgás, gombfoci

A DSC-ALE NYERTE A 12 ÉRINTÉSES FINAL FOURT!

3 min read

A mai napon rendezték meg debrecenben a 12 érintéses szakág csapatbajnoki döntőjét. A FINAL FOUR résztvevői a címvédő hazai gárda, a DSC-ALE mellett a tavalyi második Soproni MAFC, a budapesti Testvériség SE illetve Erdélyből, Csíkszeredából a Stickbreakers gárdája. A háromfős csapatversenyre Sopronból és a fővárosból is 1-1 cserével érkeztek, így a nap folyamán 14 sportoló lépett az asztalokhoz. A körmérkőzéses rendszerben 1-1 csapat mindhárom tagja játszott az ellenfél három versenyzőjével, ahol a győzelem 2, a döntetlen 1 pontot ért. A 9 egyéni mérkőzés alapján alakult ki a párosítás eredménye.
A címvédő debrecenieknél ezúttal újra a Kovács Nándor, Kiss Levente, Puskás László trió szerepelt. A tavaly a debreceniekkel bajnoki címet nyerő Lukács László ezúttal ismét az „anyaegyesülete”, a Testvériség SE színeiben indult. A klubvilágbajnokságon szereplő Matkó Péter pedig betegség miatt volt kénytelen az utolsó pillanatban lemondani a részvételt. Így az elmúlt egy évben kissé háttérbe vonuló Puskás László vehette fel ismét a harcot.
Az első forduló hozott pár meglepő eredményt, de összességében az esélyesebb két csapat nyert:

A második forduló is hozott jó pár érdekes eredményt, de összességében a két favorit az utolsó fordulóban egymás ellen dönthetett a bajnoki címről és a bronzért is nagy csata volt várható:

Nagyon izgalmasan alakult a FINAL FOUR utolsó fordulója. Az első körben a döntőnek beillő DSC-Testvériség SE mérkőzésen 3-3 volt az állás! Az erdélyiek viszont nagy lépést tettek a bronz felé, a tavalyi ezüstérmes soproniak ellen 5-1 arányban vezettek! A második körben az erdélyi fiúk gyakorlatilag megszerezték a harmadik helyet, 9-3 arányban vezettek, a soproniak maximum döntetlenre tudták volna hozni a végét, ami kevés lett volna nekik. A döntő mérkőzésen 7-5 arányban a címvédő DSC vezetett, de itt minden az utolsó fordulóra maradt. A döntetlen itt a DSC-nek lett volna elegendő (a jobb szettkülönbsége miatt). Az OB záró körében a címvédő összekapta magát és 6-0-val bebiztosította a győzelmét és megvédte bajnoki címét! A Stickbreakers a bronzmeccsen ugyancsak nem kegyelmezett.

A 2023. évi 12 érintéses versenygombfoci csapatbajnokságának végeredménye:

A résztvevő csapatok:

DSC-ALE:
Puskás László, Kovács Nándor, Kiss Levente
Stickbreakers:
Bajkó Mihály, Marschal István, Bors Attila
Testvériség SE:
Lukács Viktor, Kondor Balázs, Lukács László, Kondor Gábor
Soproni MAFC:
Straszner Norbert, Csorba Gábor, Inczédi Gergő, Füzy Csaba

A 14 résztvevő összesített egyéni eredményei: