2024. október 07. hétfő 03:44

A Magyar és Nemzetközi Szektorlabda Szövetség oldala

Minden, amit a gombfociról tudni akarsz: szektorlabda, 12 érintéses asztali-labdarúgás, gombfoci

Véget ért az év – 2017-es összegzés

4 min read

Különleges év volt a 2017-es, hiszen a szakág szinte teljesen magára volt utalva, a tagság (nem kevés) önerőből gazdálkodott, aminek meg is lett az eredménye. Életben tartjuk hazánkban a 12 érintéses játékot és talán még építkezésre is marad energia. Muszáj is, hiszen az év végéhez közeledve már a jövő évi tervek kezdenek előbújni.

Az évet az Eb-kvalifikációval kezdtük, amely sok meglepetést nem hozott, viszont annál több élményt a játékosok számára. Sikerült a hazai Eb-n is jó eredményeket produkálni, csapatunk első lett, míg egyéniben a dobogó mindhárom fokára mayar versenyző állhatott; A váci-gödi sokadik aranykorát élő Szathmáry Károly lett az első, őt követte két debreceni versenyző Kovács Nándor és Kiss Levente személyében. Közben a Magyar Egyéni Bajnokság is elrajtolt, amely ugyan nem hozott olyan mértékű sikert, mint reméltük, de összességében 12 versenyző vett részt részt a 3 fordulóban és játszott sokszor nagyon kiélezett mérkőzést. Ezt a bajnoki kiírást az egy évvel ezelőtti győztes, a debreceni Puskás László ismét behúzta, így kettőből kettőt nyert és ha jövőre is diadalmaskodik, övé lehet a vándorserleg. Az egyéni bajnokságban második a szintén debreceni örök igéret (és örök második) Puskás Zoltán lett, míg a harmadik helyre az új debreceni klubvezető, Kovács Nándor lépdelt fel. A kétfordulós csapatbajnokság bizonyult idén a legszínvonalsabb versenyünknek (szubjektív megítélés szerint), hiszen a két frissen belépő csapatban olyan gombozók tűntek fel, akikre még sok szép siker várhat. Magabiztosan nyert idén is, az eddig egyeduralkodó Debreceni SC I-es csapata, amely Kiss Levente, Nagy Lajos, Puskás Zoltán összetételből állt, azonban komoly vetélytársai akadtak, akikre érdemes odafigyelni: A második helyezett Forte ALC Gödöt összefogó Szathmáry Károly nagyon jó csapatot állított ki mind az első, mind a második játéknapra és komoly esélyekkel kezdték a küzdelmeket. Az Eb-győztes gödi klubvezető mellett Balizs Benedek és a brazil Ivan Santos személyében olyan játékerő jelent meg, amely sikerre vezetheti a csapatot, és akkor még nem beszéltünk a beugró Mártonfi István, Kollár Tibor és Berend Csaba trióról, akik jól tömték be a réseket. Ez a hat játékos, ha együtt marad és kellően felkészül a jövőre, még okozhat meglepetést. A másik üde színfolt a negyedik helyen zárt Testvériség csapata volt, amely lelkesdésből és taktikából jelesre vizsgázott, de játékban sem kellett szégyenkezniük. Ha kitart a lelkesedés a jövőre is, akkor ők is eséllyel szállhatnak majd harcba a bajnoki címért. A két új csapat közé ékelődött be a dobogó harmadik fokára a Puskás László, Kovács Nándor, Pocsay Sándor, Gali Béla fémjelezte debreceniek második csapata, amely sajnos kicsit elmaradt saját magától.

Nagyon jó helyszínek voltak az eddigiek (Budapest, Göd, Debrecen) és új belépőként Vácduka külön említést érdemel, ahol remek körülmények voltak a játékhoz. Jövőre ismét bővül a paletta, hiszen a Soproni MAFC klubvezetője, Incédi Gergő is bejelntkezett, hogy szeretne versenyt rendezni.

És ha már szóba került a 2018-as év, meg kell említeni, hogy az esztendő első felét a világbajnoki felkészülésnek fogjuk szentelni, amelynek a kidolgozása jelenleg is folyik.

Köszönjük mindenkinek a 2017-es részvételt, a klubvezetők áldozatos munkáját, és gratulálunk mindenkinek az elért eredményhez, jövőre ismét talákozunk!

Boldog, békés karácsonyt és sikeres új évet kíván mindenkinek a Magyar Szektorlabda Szövetség 12 érintéses szakága!

Puskás Zoltán

A bajnokcsapat: Puskás Zoltán, Kiss Levente, Nagy Lajos
Az ezüstérmes reménységek: Balizs Benedek, Szathmáry Károly, Ivan Santos
Az egyéni bajnok Puskás László a szerelmével.
A 2017-es egyéni legjobbak: Kovács Nándor, Puskás László, Puskás Zoltán