2025. április 20. vasárnap 11:10

A Magyar és Nemzetközi Szektorlabda Szövetség oldala

Minden, amit a versenygombfociról tudni akarsz: szektorlabda, 12 érintéses asztali-labdarúgás

Vác nem viccel!

2 min read

A szektorlabda NB1 után a másodosztályban is útjára indult a labda. A 9 egyesületből álló mezőny Szegeden találkozott a bajnokság első fordulójában április 12-13-án. Míg az első osztályban négy, addig a második vonalban mindössze két forduló alatt kell eldönteni a végső helyezéseket. Szegeden a csapatok ranglista szerinti 1-2. asztalosai az ellenfél 3-4. helyen rangsorolt versenyzői ellen léptek asztalhoz – ami persze változhatott a tartalékok becserélése okán. Ahogy azt sejteni lehetett, a Váci Forte repülő rajtot vett. Nem is csoda, hiszen a ranglista jelenlegi éllovasa, Szathmáry Károly alakulatának 3. helyén rangsorolt játékosa is előkelőbb helyen áll a ranglistán, mint a teljes mezőny! Így igazából a pontvesztés is meglepetésnek számított volna. A második feljutó helyen Marosvásárhely csapata küzd az azonnali visszajutásért és lépéselőnybe is került üldözőivel szemben. Egyelőre a dobogó legalsó fokán is egy erdélyi alakulat, Csíkszereda legjobbjai állnak, igaz, hármas holtversenyben. A mindent eldöntő második fordulóra októberben kerül sor Budapesten.

Az NB2 1. fordulójának eredménysora:

  1. Forduló      2. Forduló   
Váci ForteMarosvásárhely115 Váci ForteCsíkszereda124
Szeged II.Debrecen106 MarosvásárhelySopron79
Kecskemét II.Csíkszereda412 Szeged II.Maroslele88
Gombfoci 11Sopron610 Kecskemét II.Gombfoci 11124
             
  3. Forduló      4. Forduló   
Váci ForteDebrecen142 MarosvásárhelyDebrecen133
MarosvásárhelyCsíkszereda124 Szeged II.Csíkszereda97
Szeged II.Sopron124 Kecskemét II.Sopron79
Kecskemét II.Maroslele115 Gombfoci 11Maroslele97
            
  5. Forduló      6. Forduló   
Váci ForteSopron124 Váci ForteGombfoci 11106
MarosleleMarosvásárhely610 MarosvásárhelyKecskemét II.115
Szeged II.Gombfoci 1188 MarosleleDebrecen142
CsíkszeredaDebrecen124 SopronCsíkszereda511
             
  7. Forduló      8. Forduló   
Váci ForteMaroslele124 Váci ForteKecskemét II.115
MarosvásárhelyGombfoci 11115 MarosvásárhelySzeged II.106
Szeged II.Kecskemét II.511 Gombfoci 11Debrecen151
SopronDebrecen124 MarosleleCsíkszereda97
             
  9. Forduló          
Váci ForteSzeged II.106       
Kecskemét II.Debrecen151       
Gombfoci 11Csíkszereda610       
MarosleleSopron106       

A szektorlabda NB2 állása:

Debrecen, Maroslele és Sopron
Csíkszereda
Gombfoci11