Újévi köszöntõ – Horváth Imre írása

Sportágunkban is szokás összefoglalni az elmúlt év eseményeit, illetve röviden megemlíteni az elõttünk álló feladatokat. Ezt az idén is megteszem.Kedves Sporttársaim!

Asztali-labdarúgók, szektorlabdázók, a 12 érintéses brazil gombfocit játszók, és immáron subbuteosok!

Kezdjük azzal, hogy már a megszólítás magyarázatot igényel. Ugyanis a magyar eredetû gombfoci versenyszerû változata a szektorlabda. Azonban régi beidegzõdésbõl sok szektorlabdázó asztali-labdarúgónak hívja magát ma is, kitéve magát annak, hogy laikusok csocsósnak hihetik. Ezen túlmenõen Brazíliában, a 12 érintéses gombfoci kitalálói saját játékukat 12 érintéses asztali-labdarúgásnak hívják. S hogy a kavar tejes legyen, a csocsósok és a subbuteosok is asztali labdarúgásnak hívják nemzetközileg saját sportágukat.
Az egyszerû olvasó lassan kezdi úgy érezni magát, mint az a rendõr, aki a megállított teherautó rakományát ellenõrizte. Ugyanis a sofõr állítása szerint dzsemet szállított, a menetlevélen “jam” volt feltüntetve, a ponyvát felhajtva viszont lekvárt látott.
Akkor most már csupán a subbuteosok köszöntését kell megmagyaráznom. Talán ez a legegyszerûbb. Ennek a futballutánzó sportágnak ugyan van világszövetsége, de nincs hazai szövetsége, így elvileg bajnokságot sem rendezhetne. Azonban arra való tekintettel, hogy testvér-sportágról van szó, a szektorlabda szövetség vezetõi úgy döntöttek, hogy harmadik szakágként befogadják a subbuteosokat. Aztán majd az idõ eldönti, hogy önállósulnak-e, vagy maradnak.
Miután túl lendültünk a köszöntésen, jöhet az elmúlt év értékelése. A 2014-es évrõl minden lehet mondani, csak azt nem, hogy eseménytelen volt. Természetesen a legemlékezetesebb esemény a március végén, Budafokon megrendezett Európa-bajnokság volt, amelyre – elõször a sportág történetében – állami támogatást kaptunk. Az támogatás mértéke ugyan nem túl jelentõs, de számunkra komoly összeg, amelybõl korrekt EB-t tudtunk rendezni. Egyébként pont annyi, amennyit kértünk: kétmillió. Sõt! Az esemény bankettje sokak számára feledhetetlen élmény marad, ahol a különbözõ országok versenyzõi a világon egyedülálló turisztikai látványosság helyszínén búcsúzhattak el egymástól.
Az év továbbra sem szûkölködött nívós eseményben. A nyár a Bajnokok Ligája döntõjével kezdõdött, ahol a brazil szakágban a Tiszavasvári SE, szektorlabdában pedig a Testvériség SE tartotta itthon a BL trófeát. Szeptemberben pedig a sportág történetében elõször Interkontinentális Kupa megrendezésére is sort került, méghozzá a szövetségünk új székhelyén, a IX. kerületi Viola utcában. Dél-Amerika gyõztese mindkét szakágban a Vasco da Gama csapata lett, akik Brazíliából, Rio de Janeiro-ból érkeztek nagy tervekkel. Végül be kellett érniük a 12 érintéses szakági gyõzelemmel, ugyanis a magyar bajnok Testvériség egy pillanatra sem engedte ki a kezébõl a gyõzelmet, és õk lettek a szektorlabda sportág történetének elsõ interkontinentális bajnokai!

A hazai események közül a Lakitelken megrendezett Tõserdõ Kupa aratta a legnagyobb sikert, ahol versenysport, szabadidõsport, és játékos események váltogatták egymást. Megrendezésre kerültek mindkét szakágban az egyéni és a csapatbajnokságok is. Méghozzá a szektorlabda bajnokság a Magyar Asztali Labdarúgó Szövetség lebonyolításában, mely küzdelmek a tudósítások szerint magas színvonalon, és kitûnõ hangulatban zajlottak.
Nagy változás történt a szövetség életében azzal, hogy új irodát kaptunk. A tágas helyiségekben 3 fõ munkaerõ dolgozhat zavartalanul, az archívumunk is otthonra lel a csatornatöréseirõl, és beázásairól elhíresült Jókai utcai székhely után, miközben kulturált teakonyha, és raktár is rendelkezésre áll. A nagyterem kisebb létszámú versenyek megrendezésére is alkalmas, ahol az idõn értekezleteket, konferenciákat, és képzéseket tervezünk megtartani. Az év folyamán elkészül majd, és kikerül a nagyterem falára a gombfoci-történeti kiállítás is, melynek magja már egyszer látható volt a Néprajzi Múzeumban. A gyûjtemény anyaga egyre csak szaporodik, ezért valószínûleg a tágas elõszoba falát is fel kell használnunk a tárgyak bemutatására.
Sokat törõdtünk az utánpótlás nevelésével, amit összekötöttünk a 12 érintéses szakág népszerûsítésével. Ennek keretében a IX. kerületben 7 iskolában tartottunk brazil bemutatót, és az érdeklõdõket megajándékoztunk egy komplett garnitúra felszereléssel. A projekt költségeit – közel hatszázezer forintot – az Új Széchenyi Terv keretében, uniós pályázati forrásokból teremtettük elõ. Azt mondanom sem kell, hogy tavaly is jó néhány bemutató tartottunk, itthon és külföldön egyaránt. A külföldiek megítélésem szerint alaposabb elõkészítés után eredményesebbek lettek volna, viszont a hazaiak remekül sikerültek. A sok nagyszerû esemény között számomra a Mûvészetek völgyében tartott fellépésünk a legemlékezetesebb.

Engedtessék meg, hogy szubjektív értékítélettel kiválaszthassam a 2014-es év számomra legkedvesebb eseményét! Nem, kedves olvasó, Ön téved. Nem a tizedik EB aranyamnak örültem a legjobban, és nem az elsõ Interkontinentális Kupa színvonalas megrendezésének. De még csak csodaszép irodánknak, vagy a nem épp jelentéktelen pénzbevételeknek sem. Szabad a gazda? Hát a Budai várban, Szemben a Mátyás templommal, a Magyarság Házában nem rég megnyílt „Mi magyarok” címû kiállításnak!!! Méghozzá két okból is.
Az egyik ok az, hogy nem csupán bekerültünk a magyarság értékeit számba vevõ kiállításra (ami már önmagában is nagy megtiszteltetés volna), hanem önálló szobát, és nagy helyet kaptunk a sportág bemutatására. Még ma sem hiszem el, hogy ilyen nagy becsben tartottak (és tartanak) a kiállítás összeállítói. Érdemes visszamenõleg elolvasni a X. 21-én, “Ennyire még soha…” címmel megjelent tudósításomat). Azonban, ami a hiúságomat leginkább legyezgeti, az bizony az a felirat, amely a gombfocis szobában a függönyön olvasható. Az pedig nem más, mint az egyik közismert mondásom: “Két ember szíve között a legrövidebb út a játékon keresztül vezet!” Ezt a mondásomat többen is megdicsérték már, és pályázatot is nyertem ilyen címmel, de hogy egy (múzeumszerû) állami kiállítás, amely a magyarság összeválogatott értékeit tartalmazza, ezt a mondatomat bölcseletként közkinccsé tegye az utókor számára, ez számomra hallatlan megtiszteltetés!!!

Majdnem ennyire örülök a média-megjelenéseinknek is. Kezdõdött az év elején a „Helló Bajnok Junior!” felvételével, melyet vagy tucatszor megismételtek. Folytatódott az EB-vel, ahol minden eddigi rekordot megdöntöttünk a megjelent médiumok számát illetõen. És akkor nem beszélek az EB utózöngéivel, ami szerencsére lassan csengett le. De mire lecsengett, jöttek a BL és az Interkontinentális Kupa eseményei. De készült hosszú dokumentumfilm az Újvidéki Televízió részére, és egy 3 perces sportágbemutató film is, amely a Magyarok Házában látható minden nap, és folyamatosan. Azt már összeszámolni sem tudom, hogy a bemutatók alkalmával hány interjút adtunk ahol népszerûsíthettük a szektorlabdát.
Abba is hagyom a felsorolást, még mielõtt azt az olvasó megunná. Az idei tervekrõl most kevesebbet írnék, mert számos ok miatt elég képlékeny a versenynaptár. Az azonban fix, hogy szeptemberben VB lesz, amire természetesen erõs válogatottal szeretnénk felkészülni.
Ami a versenynaptáron kívüli terveket illeti, szeretnénk bekerülni a Magyar értéktárba, amelynek elérése érdekében mindent elõkészítettünk. Az sem kizárt, hogy akár az idén sikerülhet a szakszövetséggé válás is. Régi tervem válhat az idén valóra: egy szövetségi alkalmazottat tervezünk felvenni a Viola utcába. Az is lehet, hogy mindjárt kettõt is egyszerre. Továbbá reményt látok egy Európa körüli sportág-bemutató turné megszervezésére is. Több új ország bekapcsolódását várom az idei évtõl. Már tavaly kapcsolatba kerültünk lengyelekkel, grúzokkal, és megerõsítettük a katalán kapcsolatainkat is (nem beszélve a brazilokról, akik pedig a velük szomszédos országokban nyomulnak).
Az idei év nagy kérdése lesz, hogy velünk azonos játékot játszó, de szabadidõs körülmények között tevékenykedõ Magyar Asztali Labdarúgó Szövetség hogy fog viszonyulni ama indítványunkra, hogy közös versenynaptárral mûködve, tagságot, vezetõséget egyesítve közösen váljunk szakszövetséggé. A megbeszélések elkezdõdtek, de az ünnepek miatt most szünetelnek. A tárgyalások (melyet jómagam a MALSZ elnökével folytattam) addig jutottak el, hogy elmondtam kollégámnak, mi az, amin feltétlen változtatnunk kell, ha szakszövetséggé szeretnénk válni.

Jelen pillanatban azt a visszajelzést várom, hogy Szili elnök úr is ugyanígy látja-e a kijavítandókat, s ha igen, akkor azt kinek az irányítása mellett, és milyen módon gondolná rendezni. Nagy kérdés továbbá, hogy egyetértés esetén hogyan képzelnénk felépíteni a szakszövetségre kandidáló szervezet arculatát. Ha rövid úton nem látjuk az érdeklõdést a másik fél részérõl a felvázolt terveink iránt, akkor megyünk a saját utunkon. Bár így szerintem egyik fél sem járna jól. Mindenesetre én bízom benne, hogy tervünk tetszeni fog a MALSZ-ban játszó sporttársainknak is, és közös erõvel minden álmunkat el fogjuk tudni érni.