2024. december 06. péntek 00:27

A Magyar és Nemzetközi Szektorlabda Szövetség oldala

Minden, amit a versenygombfociról tudni akarsz: szektorlabda, 12 érintéses asztali-labdarúgás

Stopli, kézpassz, kilencven perc – kis futball-történelem

4 min read

Mivel a labdarúgást utánzó játék a szakterületünk, nem árt néha az asztali-labdarúgás nagy testvérével is foglalkoznunk. Idén 140 éves a 90 perc, azaz a világot teljesen felforgató sport már ilyen régóta okoz másfél órás élményeket. Hogy kinek milyet, az már a szurkolás fogalmát merítheti ki, de az biztos, hogy nálunk, a zöld asztalon a 20, illetve 26 perc is ugyanolyan élményeket tartogat, mint a gyepen a kilencven.

Amikor elfogadták a játékidőt, abban az időben született még pár furcsa szabály. Magát a mai labdarúgás születését 1863-ra datálják, amikor is elkészült az FA szabálykönyve (amit aztán jó sokszor meg is változtattak, javítottak, csinosítgattak). A kezdetek kezdetét egészen az ókori Kínáig, a Római Birodalomig vagy az aztékokig vissza lehet vezetni, de ez egy másik történet, a mai labdarúgás kialakulása 1848-ban kezdődhetett, amikor a Cambridge-i egyetem diákjai megpróbálták egységesíteni a szabályokat. Ezt egyre több helyen alkalmazták és végül 1863-ban ültek össze a „nagyok”, hogy hivatalossá is tegyék elképzeléseiket. Később az FA megalakulásának egyik hozománya, hogy 1877-ben a játékidőt 90 percben maximalizálták (egy évvel később például a bírói síp is bevezetésre került). De ne szaladjunk ennyire előre…

Maga a játék két félideje állítólag az eltérő szabályok miatt alakult ki, mégpedig azért, mert az FA-alapítók mindegyike a saját ismeretei alapján tanulta és tanította a labdajátékot. Rugby (…) városában például kézben tartva is szaladtak a labdával és a labdát kézben tartó játékost mindenféle módon meg lehetett állítani, ezért az ottaniak szorgalmazták ezt a fajta játékot is. Így sokáig az egyik félidőt így, a másikat pedig úgy játszották. Keménység, durvaság és néha-néha alattomosság (természetesen súlyos sérülések is) övezett egy-egy ilyen mérkőzést, ezért vált szükségessé a szabályok konkretizálása. A szabálykönyv ezután kimondta, hogy kézzel nem érintheti a mezőnyjátékos a labdát, illetve a futballcipőkre nem tehetnek semmiféle harci eszközt (szegek, fémdarabok, stb.), valamint tilos térd alatt erőből megrúgni az ellenfelet. Azaz különválasztották a focit és a rögbit, ezzel elindulhatott a labdarúgás világraszóló története. Inkább ne is gondoljunk bele, milyen lehetett a játék ezen szabályok bevezetése előtt.

Elmondható tehát, hogy a ma ismert focihoz még köszönő viszonyban sem lévő játék lassan kezdte formálni magát és a durva – akkori férfias, mai szemmel barbár – játékot fokozatosan lecserélték egy humánusabb, élvezetesebb, sokak által játszhatóbb változatra. És nem kellett sok idő, hogy rájöjjenek, a világunk formálódását követni kell, így a szabályokat is szükséges változtatni, formálni. Máskülönben elszalad mellettük az élet és a játék a semmibe vész.

Szerencsére mindig időben eszméltek, így a szabályok folyamatos formálása elvezetett minket a mai focihoz. Ahhoz a sporthoz, amelyet a világ minden pontján ismernek és űznek is, és amely nélkül már szinte elképzelhetetlen lenne az életünk. A foci beférkőzött a mindennapjainkba, nemzetek kultúrájának a része lett. Lehetne még sorolni, mi mindent adott a labdarúgás a világnak, de ezeket mind tudjuk, érezzük nap mint nap.

És mi a helyzet a gombfocival?!

Gondolatébresztő gyanánt íme egy idézet a Wikipedia labdarúgás szekciójából:

„Az egyszerű szabályok és minimális felszerelésigény kétségkívül elősegíti a terjedését és a népszerűségének növekedését.”