2024. március 28. csütörtök 20:16

A Magyar és Nemzetközi Szektorlabda Szövetség oldala

Minden, amit a gombfociról tudni akarsz: szektorlabda, 12 érintéses asztali-labdarúgás, gombfoci

Remekül kezdték az idényt

2 min read

Az idei év első igazi megmérettetése az Európa-bajnokságra való felkészülés jegyében telt, az elmúlt hétvégén a kvalifikáció ötödik fordulójával indult a szezon.

Remek előjelekkel kezdődött a 2017-es esztendő, hiszen a fellegvárnak számító Debrecen mellett Vácott is beindulni látszik a 12 érintéses szakág. Mind a cívisvárosban, mind pedig a Duna-parti településen lázasan készültek a versenyzők. Ennek az lett az eredménye, hogy a február 19-én megrendezésre került Eb-kvalifikáció ötödik fordulóján 3 debreceni és 5 váci játékos mellett a házigazda MTK-t mindössze egyetlen versenyző képviselte.

A váciak esélylatolgatása helytálló volt, hiszen a DALC versenyzői jelenleg a szakág zászlóvivői, azonban a verseny végére az is bebizonyosodott, hogy ők sem járnak messze tőlük. Ennek ékes bizonyítéka Balizs Benedek, aki már megmutatta, hogy a brazilok játékában is tud remek eredményeket elérni, és tette ezt most is, hiszen magabiztosan nyerte a fordulót.

Második helyre kisebb meglepetésre a versenynap esélyese, a debreceni Kiss Levente ért be, míg a harmadik a szintén debreceni Pocsay Sándor lett. A mezőny egyébként nagyon egyben volt, jó úton jár a szakág a fejlődésben.

Legközelebb április 9-én, Debrecenben találkoznak a felek a kvalifikációs sorozatban, akkor a 6. és 7. forduló következik, azaz lassan a célegyenesbe fordul a válogatottságért folyó küzdelem.