A Mestalla szomszédságában jártunk

Akinek az Estadio de Mestalla semmit sem mond, annak halkan eláruljuk Valenciában jártunk, ahol megcsodáltuk Spanyolország harmadik legnagyobb városának szépségeit és természetesen gombfociztunk is egy jót. Sportpolitikai sikerek is övezték ezt a hétvégét, ami minden képzeletet felülmúlt, és mindehhez még április végi csodás tavaszi időjárás is párosult. Gondolhatná az ember, de sajnos nem minden alakult úgy, ahogy szerettük volna.

Zsinórban negyedik alkalommal jártunk a katalán fővárosban gombfocis dolgok miatt, azonban most nem álltunk meg itt, Barcelonában, hanem utunk a hasonlóan varázslatos Valenciába vezetett. A tavaly októberi Lliga de Campions i Copa Federació versenyen ugyanis meghívást kaptunk Spanyolország harmadik legnagyobb városának legérdekesebb gombfoci versenyére, amit természetesen el is fogadtunk, így április utolsó szombatján megjelent a magyar különítmény a VI. Torneo Mediterráneo de fútbol botones versenyen. Sajnos csak egyetlen fővel.
Innentől Puskás Zoltán, a szövetség – lassan – mindenesének a személyes beszámolója következik.

A több mint 1800 éves Valenciába érkezés csütörtök délre volt tervezve, ami estére tolódott egy kisebb kommunikációs probléma miatt, de túl sok mindenről nem maradtam le, hiszen a kint létem alatt szinte végig esett az eső. A vonatnak 350 km-t kellett megtennie. A jármű ugyan 173 km/órával is suhant, mégis majdnem 4 órát zötykölődtünk. Így ezen a napon a verseny helyszínének bejárásán és a szállás elfoglalásán kívül másra már nem maradt idő és lehetőség. Másnap, pénteken este fél 7-re volt megbeszélve az edzés, így napközben nyakamba vettem várost és ellátogattam Valencia nevezetesebb pontjaira. Felkerestem az óváros és a belváros főbb látnivalóit, azonban egy valamire való futball rajongó első útja az adott hely szentélyébe vezet, így én is első célként kerestem fel Valencia ezen helyét, a Mestallát, ahol a ForeverTour keretein belül mindössze 11 euróért cserébe megcsodálhattam a narancssárga-fekete klub múzeumát. Az egyórás, angol és spanyol nyelven is segítő idegenvezetővel fűszerezett túra mesés titkokat tárt elém, amely még szimpatikusabbá tette a 2000-es évek elején aranykorát élő egyesületet.

A stadiontúra után természetesen a kikötő és környéke került terítékre, majd utam a partra vezetett, azaz “Vamos a la Playa” fíling volt, de csak szolidan, hiszen sem fürdőruha nem volt a táskában, de még az időjárás sem engedte meg, hogy megmártózzak a Földközi-tengerben. A nap nagy része így el is szállt, és el érkeztünk az edzés kezdéséhez.

Gyors szabályismertetés után következhetett is a játék, amely kissé meglepő eredménnyel zárult, hiszen Valenciában is teljesen más játékot játszanak, mint például Barcelonában vagy nálunk. Egy viszonylag egyszerű, egyszer te-egyszer én alapon nyugvó, egész pörgős játékról van szó, amelyben egy kezdő számára a gólszerzés a legnehezebb feladat. Szerencsére a szektorlabdás múlt sokat segített, hiszen bőszen lehet taktikázni ebben a játékban is és a nyomópálca ismét bizonyította, hogy ügyes volt, aki egyszer feltalálta. Így ismeretlenül azonnal asztalhoz állva az 1-2 gólos vereségek nem voltak rosszak.
Szombat délelőtt 9 óra körül kezdett gyülekezni a társaság – összesen 32 résztvevő – a verseny helyszínén, majd fél 10-kor kezdődhetett is a torna. Az előző napi edzés ellenére az előjelek nem azt sugallták, hogy lesznek nagy meglepetések szombaton, de aztán ahogy egyre beljebb voltunk a versenyben, katalán barátaink bőszen kérdezgették, hogy közelebb áll-e ez játék hozzánk. Történt ugyanis, hogy a 4-szer nyolcfős csoportbeosztás szerinti D-csoport harmadik köre után már körbeállták az asztalomat és “enyhe” túlzással élve Puskás játékát csodálták Valenciában (egyébként hatásvadász címként az előbbi megjegyzést szerettük volna kitenni, de inkább meggondoltuk magunkat és szerények maradtunk… 😀 ). Úgy érzem, nem vallottam szégyent, mivel első megjelenés volt, az eredmény másodlagos szerepet játszott, de az örömteli, hogy a 32 fős mezőnyben legalább végül 6 tapasztaltabb versenyzőt is megelőzve nem az utolsó helyen zártam. Főleg úgy, hogy egy későbbi díjazottat is sikerült legyőzni, illetve két döntetlen is állt a nevem mellett (a második iksz, egy időntúli elhibázott szabadrúgás miatt maradt döntetlen, a lövésem ugyanis a felső lécen csattant és sajnos kifelé pattant a labda). Így 5 ponttal a csoport hetedik helyén végeztem, és összesítésben a képzeletbeli 26. hely lett az enyém, ugyanis hatan voltak, akik kevesebb ponttal zártak, mint én.

     

A búcsúzás gyors volt, hiszen a vonat 20:35-kor indult vissza Barcelonába, majd újabb közel 4 óra vonatozás után a Sants állomáson tett le minket a jármű. Innen még egy gyors alvás választott el a délelőtti repülő útig, amely aztán dél körül már Budapesten ért véget.

Összegezve az elmúlt négy napot:
Csodás városokban nagyszerű embereket sikerült viszontlátni/megismerni és még a játék is élvezetes volt. A nyomópálca pedig ismét hódított. 🙂

Legközelebb szeptember utolsó/október első hétvégéjén lesz lehetőség újra versenyre menni, akkor Barcelonában lesz a minden évben esedékes Lliga de Campions i Copa Federació verseny, amely természetesen kihagyhatatlan a nemzetközi versenynaptárunkból. Reméljük, meg is tudunk majd jelenni.