Gombfoci az esõben

Beregszász, egy többségében magyarok lakta kisváros Ukrajnában, a magyar határtól néhány kilóméterre. Néhány éve nagy ünnepséget rendeztek itt, „100 éves a beregszászi futball” elnevezéssel, melynek keretében a helyi focicsapat rangos vendéget fogadott. Mint ahogy ilyenkor illik nagy volt a készülõdés. Ünnepélyes körülmények, rengeteg meghívott vendég, csinos lányok, pontosan megtervezett ceremónia. Az esemény kitalálója, szervezõje és a helyi csapat fõ támogatója Jurij Gecko volt, aki a labdarúgáson kívül a gombfocit is kedvelte. Ezért az ünnepség további színesítésére meghívta a világelsõ magyar válogatott tagjait egy kis bemutató játékra, akik a meghívást örömmel elfogadták. Az elképzelés az volt, hogy a focimeccs szünetében felállítanak egy versenyasztalt a stadion dísztribünje alatt, és a játékos kijáró elõtt kerül sor a bemutatóra. Az idõjárás azonban közbeszólt. Hatalmas zápor zúdult Beregszászra, ami lehetetlenné tette a gombfocizást szabad téren. A magyar versenyzõk kérdezték is, hogy tartalék megoldásként hol van ott olyan terem, ahová bevonulhatnának a bemutatót megtartani. Hát nem volt, csak öltözõk, ahová még a pálya sem fért be, nem hogy az érdeklõdõ közönség. Az elõre meghirdetett program viszont szent, azon változtatni nem lehet! Ha egyszer az ünnepség forgatókönyve szerint a játékos kijáróban kell játszani a szabad ég alatt, akkor nincs mese, tessék odaállni és megtartani a bemutatót – mondta Gecko úr. Nem volt mit tenni, ki kellett pakolni az asztalt és bábukat is. A bemelegítõ játék elsõ lépése érdekes eredménnyel járt. A félvonalon túlra célzott kapukirúgás még a 16-os területét sem hagyta el. A szokásos erejû kapura lövés, pedig nem ment el a kapuig. A válogatottak viszont azért válogatottak, mert minden körülményhez képesek alkalmazkodni. Rájöttek, hogy ha a szokottnál kétszer, háromszor nagyobb erõvel lövik meg a labdát, akkor az kiemelkedik a pályán álló, tocsogó vízbõl és repül a levegõben. Így már lehetséges a kapura lövés és a gól is. Nem lehet letagadni, óriási sikere volt a produkciónak! A magyar különítmény egyre-másra rúgta a gólokat, a zsúfolásig megtelt stadion távolabbi részén ülõk, pedig ellepték a focipályát, hogy õk is láthassanak valamit. Megérkezett a focimeccset közvetítõ televízió riportere is, aki szeretett volna riportot készíteni a magyar delegáció vezetõjével, Horváth Imrével. A kb. 150 cm „magas” riporter feltette a kérdését, de az egyre növekvõ tömeg kezdte elsodorni a gombfoci pálya mellõl és kinyújtott karja a kezében lévõ mikrofonnal már alig látszott, amikor Horváth az utolsó pillanatban kivette a kezébõl a mikrofont és a szakadó esõben befejezte saját magával a riportot. A riporter a szünet végéig sem került elõ. Horváth végig kommentálta a bemutatót, majd a szünet végén illendõen beadta a mikrofont a közvetítõ kocsiba. Állítólag kiválóan sikerült a mûsor.