2024. október 04. péntek 04:04

A Magyar és Nemzetközi Szektorlabda Szövetség oldala

Minden, amit a gombfociról tudni akarsz: szektorlabda, 12 érintéses asztali-labdarúgás, gombfoci

Farkas tarolt Csíkfalván

3 min read

Az idei Nyárád Kupán mindkét versenygombfoci szakágban asztalhoz állhattak a versenyzők. Július 30-án, vasárnap a 12 érintéses, brazil stílusú gombfociban mérte össze az erejét a 12 nevező, körmérkőzéses lebonyolítás mellett. Két – legalábbis ebben a szakágban – abszolút újonc is indult, Pap-Takács Sándor és Simon Ferenc személyében. Sőt, nem is vallottak szégyent! A Nyárád Kupa toronymagas esélyese a ranglista vezető debreceni Kovács Nándor volt, annál is inkább, mivel az első tízből csak ő volt jelen. De a verseny előtt a 14. helyen álló Ifj. Farkas Gábort sem lehetett leírni, aki az elmúlt években kissé hanyagolta ezt a szakágat, ennek köszönhetően is sorolódott hátrébb. Most viszont már igyekszik mindkét szakágban párhuzamosan jól teljesíteni – ismét. Ennek megfelelően egy 4-0-ás sikerrel indított Bodó ellen, és mivel Kovács remizett (2-2) a helyiek reménysége, Varga Ervin ellen, rögtön lépéselőnybe is került. És ezt már nem is adta le! Kovács a hatodik fordulóig követte, amikor is az egymás elleni rangadójukon – talán a nap mérkőzésén – 7-5 arányban alul maradt. Farkas az első 9 mérkőzését megnyerve a 9. fordulóban matematikailag is megnyerte az idei Nyárád Kupát! Talán éppen ennek köszönhetően szenvedte el egyetlen vereségét Varga Ervintől (3-4) a következő körben, hogy végül egy 7-1-es győzelemmel zárja a kupát. Kovács ellen pedig ezt követően mindenkinél kinyílt a gólcsap. A 2022-es egyéni bajnok leengedett, utolsó 5 mérkőzéséből négyszer is kikapott! 31 kapott gólja pedig a legtöbb lett a nap végére! A hirtelen jött lehetőség, a dobogó további két fokáért hatalmas csata folyt! Méghozzá három erdélyi versenyző között. A helyiek legjobbjának számító Varga Ervin futott be végül a második helyre, mögötte pedig 3 ponttal lemaradva holtversenyben két csíkszeredai versenyző között az egymás elleni eredmény döntött Marschal javára, Bajkóval szemben. Kovács végül az 5. helyen zárt. A két újonc közül Simon a 6. helyen végzett pozitív mérleggel, 4 győzelemmel és két döntetlennel. Pap-Takács is nyert két mérkőzést, mellette háromszor is remizett, így 9 ponttal a 10 helyen végzett. Ami kezdésnek igen bíztató! Összességében elmondható, hogy Csíkfalván is sikeres 12 érintéses versenyt tudhatnak magukénak a szervezők. Két újabb sportolóval is gyarapodott a szakág, akik remélhetőleg további versenyeken is indulnak majd. De emellett Farkas visszatérésével is csak nyerhet a szakág, különösen a jövő évi EB-re gondolva.