Ennyire még soha… – Horváth Imre tudósítása a “Mi, magyarok” c. kiállítás megnyitójáról

Mostanában a fél életelemet a legkülönbözõbb témájú elõadásokon, tájékoztatókon, konferenciákon töltöm, ezért már meg sem lepõdöm egy-egy újabb meghívó megérkezésekor. Azonban ez a mostani, ez más! A meghívó a „Mi, magyarok” címû kiállítás ma 10 órakor tartandó megnyitójára szólt a Budai várba, a Mátyás templommal szemben lévõ Magyarság Házába, amely a Szentháromság téren található. Ezt a megnyitót már rég óta vártam, mivel mi is aktív részesei voltunk megvalósításának.Már a megérkezés is jó érzéssel töltötte el az embert, ahogy belépett a hatalmas épület impozáns elõcsarnokába, ahol már várakoztak a meghívottak, akik pillanatok alatt beszélgetésbe elegyedtek egymással. Aztán eljött a 10 óra, amikor is mindenkit feltessékeltek az emeletre, egy kis terembe, ahol a megnyitó beszédek következtek. A Kormány részérõl Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelõs államtitkár mondott köszöntõt, majd Dér Cs. Dezsõ, PhD, fõiskolai docens, szakmai és kreatív koordinátor nyitotta meg a kiállítást, amelyet tíz részre osztottak.
Bemutatták az egyes területek kurátorait is, akik pedig tárlatvezetést tartottak ki-ki a saját kis kiállításában, amely õszintén szólva roppant érdekes volt. Szinte belefájdult a fejem a sok, és nagyon érdekes információba, látnivalóba. Sok teremben interaktív módon lehet információkhoz jutni, amelyen igen szellemesen vannak elkészítve.
Az egyes területek (termek) a következõ témákkal foglalkoznak: a magyar nyelvvel, költészettel, a Kárpát medence élõvilágával, gasztronómiával, a borvidékekkel, és ásványvizeinkkel, szabadságharcosainkkal, hõseinkkel, építészetünkkel, tudósainkkal, és felfedezéseikkel, mai lángelmékkel, valamint sporttal, mindezt Kosztolányi 10 legszebbnek tartott szavához kötve, abból felépítve. Ezek a szavak az Anya, a Gyöngy, a Szûz, az Õsz, a Kard, a Vér, a Csók, a Sír, a Láng, és a Szív. Már ebbõl is érzékelhetõ, hogy ez a kiállítás nem mindennapi módon mutat be bennünket, magyarokat. Azonban a látogató arról is meggyõzõdhet, hogy tervezõi nem nélkülözték a kreativitást! Ötletek sokasága, érdekes és izgalmas információk özöne zúdul a gyanútlan látogatóra. Szerintem egyszerre megnézhetetlen ez a kiállítás. Talán 2-3 terem kifürkészése után muszáj lesz elõre menni a büfébe, hogy aztán ott erõt nyerve folytathassuk felfrissült elmével a csodák befogadását.
S ha valaki végigverekedte magát a kiállításon, akkor a végén lazíthat egy kicsit az utolsó két teremben, amelyek a sportról szólnak. Az utolsó elõtti terem felsõ légterében elhelyezett monitorokon emlékezetes futball, kézilabda, kosárlabda, és vízilabda meccsek felvételeit lehet látni. Az utolsó terem pedig két részbõl áll. Az egyikben szintén régi filmek láthatók a falon lévõ monitorokon, mégpedig emlékezetes olimpiai sikerekrõl. A másik ki szoba pedig kizárólag a gombfociról! Ekkora teret még a foci sem kapott!
Mindezt valahogy úgy kell elképzelni, hogy a termet egy középen felállított és általam készített szektorlabda pálya uralja. A bejárattal szemben lévõ falon pedig egy óriás monitor mûködik, amelyen folyamatosan, újra és újra ismételve látható az a 3 perces tájékoztató anyag, amelyet egy profi forgatócsoport a szövetség nagytermében vett fel, Pákai György, és Magyar Antal személyes közremûködésével, játékával, egy velem készített riporttal kombinálva, ragyogó közeli felvételekkel.
A falon egy kis szöveg a gombfociról, az ablakokat pedig olyan “függöny” takarja, melyre szöveget nyomtattak. Nem is akármit, hanem a kedvenc szlogenemet. Vagyis: “Két ember szíve között a legrövidebb út a játékon keresztül vezet.” Aláírva a név, akitõl az idézet származik: “Horváth Imre, a Nemzetközi Szektorlabda Szövetség elnöke.” Ilyen megtiszteltetés, hogy valakinek a mondásait még életében a bölcsességek közé sorolják, ritkán adatik meg az embernek.
Úgy, hogy emiatt, valamint amiatt a megbecsülés miatt, hogy a szektorlabda ennyire hangsúlyosan szerepel ezen a kormányzat által megálmodott kiállításon, most 1 méterrel a föld felett lebegek, és azt hiszem, hogy jó úton járunk sportágunk elfogadtatásában. Csak folytassuk ezt tovább, és ne hibázzuk el a soron következõ további lehetõségeket!
A tárlatvezetést állófogadás követte, sok-sok finomsággal. De hogy mennyire felkeltettük többek érdeklõdését, arra misem jobb példa, mint az, hogy a tárlatvezetés végén a gombfocis terem ajtaján kilépve várt minket a terített asztal. Erre, ezt látván, többen inkább egy rögtönzött bemutatót kértek, mintsem a szendvicsekre vetetté volna magukat, jó vagy szokás szerint. Én meg tartottam egy röpke 10 perces oktatást, pálcafogásról, szabályokról. Mint kiderült, nem kellett sietnünk, mert ipari mennyiségû szendvics kacsingatott ránk, sok finom üdítõitallal, gyümölccsel, sütivel. A magam részérõl az alkoholmentes mojito-val kötöttem tartós barátságot, majd végigkóstoltam a menüt.
Az ilyen fogadások nem csak a zabálás céljait szolgálják, hanem az ismerkedését, és a társalgásét is. Falatozás közben sikerült összeismerkednem azzal a múzeumpedagógus hölggyel, aki majd az iskolás csoportokat fogja kalauzolni. Kérésére átvettük a legfontosabb szabályokat, a pálcafogás rejtelmeit, megtanult a hölgy magas gólt lõni, valamint azt, hogyan is kell egy nagyobb csoporttal villámgyorsan lefuttatni egy kapura lövõ bajnokságot. Végül a kiállítás fõ kivitelezõjével elegyedtünk beszédbe, akinek nagy dicséretek mellett kisebb további simításokat javasoltam a terem kialakításában, mely ötleteimet hamarosan írásban is megküldöm számára. Da ha így marad a szobánk, attól sem leszek szomorú.

Ha jól értettem, akkor az ünnepek alatt már kinyit a kiállítás. Javaslom, minél többen menjünk el, és az utolsó teremben rúgjunk egy nagy gólt. Vigyázat! Könnyû gyakorló labda van kirakva, ami jobban emelõdik, mint a hivatalos. További részletek a www.mimagyarok.com oldalon olvashatók.