2025. április 20. vasárnap 11:17

A Magyar és Nemzetközi Szektorlabda Szövetség oldala

Minden, amit a versenygombfociról tudni akarsz: szektorlabda, 12 érintéses asztali-labdarúgás

Elrajtolt a szektorlabda NB1!

3 min read

Március utolsó hétvégéjén rajtolt el az idei szektorlabda NB1 Komáromban. A 10 csapatos első osztály idén is négy helyszínen négy fordulóban mérkőzik meg egymással. Az első fordulójában jónéhány meglepetés született. A címvédő Vasi GE elvesztette egyik legjobbját, Szathmáryt (akit idén az NB2-ben láthatunk majd), helyére viszont nem kisebb nevet igazolt, mint Pákai Györgyöt. Meggyengítve így az elmúlt évek sikercsapatát, a Komlót. Hamar elvesztette azonban veretlenségét a szombathelyi gárda, ráadásul a Testvériség második számú csapata ellen. De az első kör után nincs is már veretlen csapat, ami előre vetíti, hogy idén nagyon kiélezett lesz a csata. De nem csak a dobogóért, hanem a kiesés elkerüléséért is. Meglepetésre a szegediek nagyon beragadtak, ők az egyetlen nyeretlen csapat. Az újonc Mundial viszont éppen ellenkezőleg! Az első forduló után az imponáló 4. helyen állnak! Ezek után nézzük az első forduló eredményeit!

1. FORDULÓ
DÖKE – Komló I.6:2DÖKE – Komló II.
Vasi GE8:0Mundial ’93 FC SE
Testvériség SE I.6:2Vác ALK
Hírös ALSE4:4Testvériség SE II.
ALC KSE Szeged3:5Komáromi KKSE
2. FORDULÓ3. FORDULÓ
Vasi GE7:1DÖKE – Komló II.ALC KSE Szeged3:5Mundial ’93 FC SE
DÖKE – Komló I.5:3Vác ALKVasi GE4:4Vác ALK
Testvériség SE I.5:3Testvériség SE II.DÖKE – Komló I.4:4Testvériség SE II.
Hírös ALSE6:2Komáromi KKSETestvériség SE I.4:4Komáromi KKSE
4. FORDULÓ5. FORDULÓ
Hírös ALSE3:5Mundial ’93 FC SETestvériség SE I.4:4Mundial ’93 FC SE
ALC KSE Szeged4:4DÖKE – Komló II.Hírös ALSE6:2DÖKE – Komló II.
Vasi GE3:5Testvériség SE II.ALC KSE Szeged2:6Vác ALK
DÖKE – Komló I.7:1Komáromi KKSEVasi GE7:1Komáromi KKSE
6. FORDULÓ7. FORDULÓ
DÖKE – Komló I.4:4Mundial ’93 FC SEVasi GE7:1ALC KSE Szeged
Testvériség SE I.8:0DÖKE – Komló II.DÖKE – Komló I.3:5Hírös ALSE
Hírös ALSE4:4Vác ALKMundial ’93 FC SE6.2DÖKE – Komló II.
ALC KSE Szeged1:7Testvériség SE II.Komáromi KKSE4:4Vác ALK
8. FORDULÓ9. FORDULÓ
Vasi GE5:3Hírös ALSEVasi GE4:4Testvériség SE I.
Testvériség SE I.7:1ALC KSE SzegedDÖKE – Komló I.6:2ALC KSE Szeged
Mundial ’93 FC SE6:2Vác ALKMundial ’93 FC SE5:3Testvériség SE II.
Komáromi KKSE5:3Testvériség SE II.Vác ALK7:1DÖKE – Komló II.
10. FORDULÓ11. FORDULÓ
DÖKE – Komló I.6:2Testvériség SE I.Vasi GE5:3DÖKE – Komló I.
Hírös ALSE4:4ALC KSE SzegedTestvériség SE I.6:2Hírös ALSE
Mundial ’93 FC SE3:5Komáromi KKSEKomáromi KKSE3:5DÖKE – Komló II.
Testvériség SE II.5:3DÖKE – Komló II.Testvériség SE II.5:3Vác ALK

A szektorlabda NB1 állása: