Célegyenesben a kvalifikáció – már csak egy hely kiadó

A novemberi Világbajnokságra készülő magyar 12 érintéses gombozók lassan döntenek arról, kik képviselik majd hazánkat Lisszabonban, hiszen az ötfordulós kvalifikáció a végéhez közeledik; egy fordulóval a vége előtt már csak egy hely kiadó.

Eddig nem látott izgalmakat hozott a tizenegy fővel megtartott 4. kör, hiszen olyan körbeverések voltak a nap folyamán, hogy a második és kilencedik hely között csupán három pont volt az utolsó fordulót megelőzően. Ilyenre talán eddig még nem volt példa, így a verseny vége eléggé izgalmasra sikeredett. Bár nagyon nem kellett aggódnia senkinek sem az élbolyban, azért születtek meglepetések, feltámadások és halálok. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, mennyire egyben van a mezőny egy-egy versenyen.

Az eddig sem nagyon volt kérdéses, hogy a listavezetőknek, azaz a Kiss Levente, Nagy Lajos, Puskás Zoltán, Puskás László kvartettnek nem nagyon van mitől félnie, a válogatottság már szinte zsebben, csupán a helyezések változhatnak. A mögöttük felsorakozók azonban olyan elánnal vetették magukat a csatába, hogy öröm volt nézni azt a táncot, amit néhányan produkáltak. Mind közül egyikként Lukács Lászlót lehetne kiemelni, aki ugyan csupán a 10. helyet szerezte meg, de az utóbbi idők egyik legjobban fejlődő játékosa bontokozott ki, és ha tovább tudja fejleszteni a technikát, akkor rövidesen vele is komoly játékerővel számolhatunk. Persze, kifejtettük ezt már több játékosnál is, akik sajnos nem tudtak túllépni önmagukon, de egyszer legyen már végre igazunk, és válljon valakiből ismét jó “brazilozó”… 🙂

A versenyt Nagy Lajos húzta be, akin érződőtt, hogy dobogóa kell jutnia, hogy megnyugodjon. Ez simán sikerült is, így nyugodtan hátra is dőlhet. Második Puskás Zoltán lett, ő hozta az utóbbi időben magára vett könnyed stílust, amivel láthatóan eredményesebb is, mint ezelőtt. Vannak még ugyan hiányosságai, de jó úton jár. Őket követte Kiss Levente, akiben egy cseppet sem szabad megbízni, ha valaki fogadna Levente végső helyezését illetően egy adott versenyen. Ha magabiztosságot sugároz, akkor képes nüanszokkal elrontani a saját napját, azonban, ha csendben és szorgosan gyűjtögeti a pontjait (még egy nehéz kezdés után is) egyszer csak azt vesszük észre, hogy maga mögött hagyott mindenkit. Ezen a napon ugyan csak a harmadik lett, de összességében kijelenthető, hogy tartósan nem nagyon van ellenfele a hazai mezőnyben. Talán csak a most (és összesítésben is) negyedik Puskás László lehet az, aki gyakrabban tud borsot törni az orra alá. Ma neki nem nagyon ment a játék, de sikerült hoznia a minimumot, így ő is ott lehet a Vb-n. Az ötödik helyre nagy meglepetésre a másik igéretes játékos, Koczor János robbant be. Remek lehetőségei vannak ebben a játékban, és ha ki tudja ezeket használni, nem biztos, hogy sokat kell várni a tartósan jó szereplésre.

A nap negatív meglepetése sajnos ifjabb Frkas Gábor nevéhez fűzödik, aki a nyolcadik helyre “verekedte” be magát. Már-már döntetlen rekordot állított fel, a pech széria most sem kerülte el, apróságokon bukott meg a biztos részvétele, így neki még hajtania kell a válogatottságért. Csakúgy, mint a mezőny többi részének, akik többsége nem tudta hozni azt a pluszt, ami kiemelné a teljesítményüket. Egyedül Bodó Lászlót nem érheti kritika, aki ma sajnos nem tudta kihasználni a kezdők szerencséjét, de lelkesedésből jelesre vizsgázott. A júliusi befejező kör így már csak azokat érinti, akik küzdenek a hely(ek)ért, de aki szeretné még ezt is a felkészülésbe építeni, minden bizonnyal ellátogat a Viola utcába.

Az egyik legjobban fejlődő játékos, Lukács László (zöld mezben) és a másik, Koczor János (sárga mezben).

 

Az utoló forduló előtti állás, azaz a négy válogatott és az ötödik helyért küzdők:

1 Kiss Levente 16 21 21 16   74
2 Nagy Lajos 18 12 18 21   69
3 Puskás Zoltán 21 16 10 18   65
4 Puskás László 14 18 14 14   60
5 ifj. Farkas Gábor 2 14 16 6 38
6 Horváth Imre 12 10 4 10 36
7 Kovács Nándor 10 6 8 4 28
9 Koczor János 8 4 12 24
8 Szathmáry Károly 6 8 8 22